A szombati időmérő edzésen szerzett harmadik helyezés után Michelisz Norbert bizakodva várhatta a vasárnapi két versenyt.
Végül egyik versenyen sem sikerült a pontszerzés, az első futamon egy büntetés, a másodikon pedig egy defekt miatt kényszerült a mezőny végére. A hétvége abszolút nyertese Robert Huff lett, aki 23 pontos előnnyel utazhat Makaóba, ahol megszerezheti a világbajnoki címet.
Az első versenyen nem úgy alakult Michelisz Norbert számára a rajt, ahogy a harmadik helyről ezt tervezte. A startot követően, a negyedik pozícióból induló Robert Huff azonnal bevágott a magyar elé, ezután a célegyenest követő csiga alakú kanyarkombinációban Michelisz a külső íven összeért a világbajnoki pontverseny éllovasával, Yvan Mullerrel. A francia autója megsérült és feladta a futamot. Hasonlóképpen járt Pepe Oriola is, aki a hétvégére a Chevyhez beugró, Colin Turkington autójára futott rá, így a katalán versenyautója az eset után folyamatosan lassult, egyre hátrébb csúszott, végül a boxba hajtott.
Az élen, a pole-ból induló Alain Menu megtartotta a vezetést, Robert Huff haladt a második, Stefano D’Aste a harmadik helyen. A versenybíróság Michelisznek kiosztott egy áthajtásos büntetést a Mullerrel történt incidens miatt, emiatt a Zengő Motorsport versenyzője a mezőny végére esett vissza. A 13 körös verseny végén Alain Menut intették le elsőként, Robert Huff a második, Stefano D’Aste a harmadik helyen végzett. Michelisz Norbert a 16., nem pontszerző pozícióban zárta az első versenyt és pont nélkül maradt a privát értékelésben is, amelyet D’Aste nyert meg.
Az állórajttal induló második futamon Tom Coronel és Gabriele Tarquini indulhatott az első sorból. Michelsz a Chevyk között a 8. pozícióból várta a zöld jelzést. A start kiválóan sikerült Norbi számára, már a negyedik volt, de a célegyenes végén Alex MacDowall egyszerűen ráhúzta versenyautóját. A BMW ezután lelassult egy defekt miatt és az utolsó pozícióba esett vissza.
A futamot Robert Huff nyerte meg és 23 pontra növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben Yvan Muller előtt, aki a második helyen futott be. A dobogó harmadik fokára Alain Menu állhatott fel. Michelisz nem tudott pontot menteni a hátralévő körökben és a 24. helyen ért célba. A privát versenyen D’Aste duplázott és megnyerte a második versenyt is.
Michelisz Norbert a FIA WTCC pontverseny hatodik helyén áll 152 ponttal. A Yokohama Drivers’ Trophy értékelésében a Zengő Motorsport versenyzője 11 egységgel előzi meg Pepe Oriolát és megérkezett a bajnoki címért folyó harcba Stefano D’Aste is, aki 14 pontos hátránnyal utazhat Makaóba, a sorozat utolsó állomására, ahol dupla pontokért küzdenek majd a versenyzők.