Sport

Michelisz odapirított Kínában

michelisz norbert (michelisz norbert, )
michelisz norbert (michelisz norbert, )

Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság sanghaji hétvégéjén elsőre a harmadik, majd a nyolcadik rajthelyről várja a futamokat.

Két héttel ezelőtt Japánban Michelisz Norbert nem volt túl szerencsés, így a Zengő Motorsport magyar pilótája jobb folytatásban bízott Sanghajban. A szabadedzések alapján úgy tűnt, hogy ezúttal sem róla szól majd a versenyhétvége, ám az időmérőkön már rendesen kitett magáért a pilóta.

Michelisz a Q1-ben az ötödik leggyorsabb időt teljesítette, ezzel pedig bejutott a kvalifikáció második szakaszába. Ott aztán tovább tudott javítani az idején, összességében pedig a harmadik leggyorsabb időt futotta meg.

Mindez azt jelenti, hogy Michelsz Norbert az első sanghaji versenyen a harmadik helyről indulhat, míg a másodikon a fordított rajtrács miatt a nyolcadik rajtkocka az övé. Ő volt egyébként a leggyorsabb BMW-s az időmérőn, illetve a Yokohama Drivers Trophy mezőnyében is. Az időmérő edzésen futott harmadik helyével, 3 bajnoki pontot gyűjtött és a privát értékelésben is 1 pont jutalmat kapott a kategória pole pozíciójáért.

A pole-t egyébként a svájci Alain Menu szerezte meg, akinek zsinórban ez a harmadik rajtelsősége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik