Sport

Fradi-parádé a Bajnokok Ligájában

ftc-rail cargo hungária (ftc-rail cargo hungaria, )
ftc-rail cargo hungária (ftc-rail cargo hungaria, )

A női kézilabda Bajnokok Ligájában a Ferencváros harmadik meccsét is megnyerte: ezúttal a Savehof volt a szenvedő fél.

A KEK-győztes zöld-fehér alakulat letette a névjegyét a legelőkelőbb európai kupasorozatban, hiszen először a Dinamo Volgográd vendégeként diadalmaskodott a Fradi, majd egy nagyon nehéz mérkőzés várt Zácsikékra, hiszen a 2011-es BL-győztes Larvikot páholták el Dabason. Most ismét “hazai” pályán játszhattak a zöld-fehérek, a vendég pedig a svéd Savehof volt. 

Hiába szereztek vezetést a svédek a találkozó elején, a Fradi fordítani tudott, és kétgólos különbségen tartották a riválist. Azonban a Savehof nem adta magát könnyen, ismét előnybe kerültek, és a Fradi ritmusváltása ellenére is távol tartották maguktól a magyar csapatot.

De csak a 18. percig, akkor ugyanis kihasználta az FTC az emberelőnyt, és fordított, ám ismét döcögőssé vált a támadójátékuk, melynek eredménye egalizálás lett, majd a szünetre 16-15-ös svéd vezetéssel vonultak a felek.

A második 30 percben is hasonló volt a játék képe: hol egyik, hol másik csapat vezetett, de ami a bosszantóbb volt, a Savehof nyitotta előnyben a hajrát.

Azonban a Fradi összeszedte magát az utolsó percekre, az emberelőnyöket is jól használták ki, így a lefújásra megszórták a vendégeket a zöld-fehérek: háromgólos, 31-28-as győzelmet aratott az FTC, így három meccs után veretlen a Bajnokok Ligájában.

Eredmény – női kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló
FTC-Rail Cargo Hungária – IK Savehof (svéd) 31-28 (15-16)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik