Sport

Száz birkózó az országos bajnokságon

Mintegy százan lépnek szőnyegre szombaton a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban sorra kerülő szabadfogású és női birkózó országos bajnokságon, ahol a jövő szeptemberi, budapesti világbajnokságon való indulás jogáért is küzdenek a résztvevők.

Az összesen 14 aranyéremért két szőnyegen zajlanak majd a küzdelmek, a szabadfogás 120 kg-os súlycsoportjának győztese egyben a város szülötte, az 1948-ban Londonban, ugyanebben a kategóriában olimpiai bajnok Bóbis Gyula emlékének szentelt versenyt is megnyeri.

A hölgyek mezőnyében súlycsoportonként átlagban hárman indulnak, köztük a 63 kg-ban a világbajnoki ezüstérmes Sastin Marianna is. Hiányozni fog viszont a lábadozó korosztályos világbajnok Németh Zsanett és a szintén sérült, felnőtt Eb-ötödik Sleisz Gabriella.

A szabadfogásban a két olimpiai résztvevő közül a londoni bronzérem-várományos Hatos Gábor nem indul, mivel a szövetség pénteki tájékoztatása szerint nagy szüksége van a pihenésre a budapesti vb-re való felkészülés kezdete előtt.

Ligeti Dániel viszont elhagyhatta a kórházat, ahova vakbélgyulladás gyanújával került, de az vaklármának bizonyult.
Gulyás István szakágvezető elsősorban a 96 kg-ban vár nagy küzdelmet, ahol akár négyen is eséllyel pályázhatnak a nemrég visszavonult Kiss Gergely helyére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik