Sport

Vzsolt800 23 millió forintot nyert a PokerStarson

dollár (dollár, )
dollár (dollár, )

Hatalmas magyar győzelemmel ért véget a PokerStars Sunday Warm-Up versenye, Vzsolt800 ugyanis meg sem állt az első helyig, amivel 108 ezer dollárt, nagyjából 23 millió forintot nyert.

A PokerStars hétvégi nagyversenyein rendre születnek remek magyar eredmények, most vasárnap egészen kiemelkedő győzelem született, ugyanis Vzsolt800 a Sunday Warm-Upon egészen a dobogó legfelső fokáig menetelt – írja a Poker.hu.

Összesen 3449 játékos ült le a virtuális asztalokhoz a PokerStars rendszeres vasárnapi versenyén, a Sunday Warm-Upon, a 215 dolláros nevezési díjakból pedig 689 800 dolláros nyereményalap jött létre.

Jó pár magyar zsugás ért el a fizetős helyekig, a legtovább a mostanság remeklő Vzsolt800 jutott, a kilencfős fináléba is beverekedte magát, amit a hetedik helyről kezdhetett meg.

Bár nem tűnt túl rózsásnak a helyzet a magyar zsugás szempontjából, higgadt játékának köszönhetően sosem forgott veszélyben a versenye. Már csak hatan voltak a döntőben, amikor az utolsó helyről vérszemet kapva óriási hajrába kezdett.

Szerencsére jól sikerült a megindulás, három főnél már a második volt, a thaiföldi !Mp!yavv mögött, de a holland elmerixx előtt. A döntő legfontosabb partiját is Vzsolt800 nyerte meg, a 2-7-A flopon ment allin, A-A-szal, elmerixx 3-4 sor és flösshúzóval megadott, szerencsére a turn hetessel fullt tudott kialakítani a magyar kártyás, és máris előnyből kezdhette a párbajt.

Azt a párbajt, ami alig 4 percig tartott, a thaiföldi játékos hatospárral ment allin, Vzsolt800 nyolcasokkal callolt, és a K-5-9-5-8 közös lapoknak köszönhetően megnyerte a tornát.

A magyar zsugás 108 300 dollárt, míg !Mp!yavv 80 700, elmerixx pedig 56 900 dollárt tehetett zsebre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik