Sport

Nyert, de nem eléggé a Füred

A Balatonfüred hiába győzte le a Vojvodinát a férfikézilabda EHF-kupában, kiesett a sorozatból.

Sótonyi László együttese idegenben kapott ki a múlt héten, akkor négy gól volt a két fél közti különbség. Szombaton már Balatonfüreden feszült egymásnak a két együttes, ám az első félidőt követően úgy tűnt, hogy a Vojvodina könnyedén jut tovább, ugyanis kétgólos előnyt dolgoztak ki harminc perc alatt.

A második felvonásban azonban már a Füred akarata érvényesült, a hazaiak pedig a maguk javára is tudták fordítani a mérkőzést, végül 27-24-re nyertek. Ez azonban sajnos a búcsút jelentette, ugyanis összesítésben a Vojvodina 53-52-es aránnyal jobbnak bizonyult. A Balatonfüredet mindössze egy gól választotta el a továbbjutástól.

Eredmény – EHF-Kupa, 2. forduló, visszavágó

Balatonfüred-Vojvodina (szerb) 27-24 (11-13)

Továbbjutott: a Vojvodina, 53-52-es összesítéssel

Mindeközben a hazai bajnokságban egy meccset rendeztek szombaton, a címvédő MKB Veszprém látogatott Orosházára. A hat nap alatt már a harmadik összecsapását játszó vendégek az első félidőben takaréklángon játszottak, így az Orosháza többször is vezetni tudott, ám a Veszprém végül a hatgólos Jamali vezérletével behúzta a kötelezőt.

Eredmény – NB I.
Orosháza-Linamar – MKB Veszprém 25-33 (13-14)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik