Sport
Görbicz Anita (görbicz anita, )

Kolozsváron is otthon lesznek Görbiczék

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2012. 10. 20. 12:57

Különleges hangulatú Bajnokok Ligája-találkozót játszik szombat délután a Győri Audi ETO KC az U Jolidon Cluj ellen.

Az első mérkőzésén néha döcögős, de fontos győzelmet aratott a Podravka Kapronca ellen a Győr a női kézilabda BL-ben.

Első idegenbeli túrájuk Romániába, Erdélybe vezet. Az U Jolidon Cluj nem olyan veszélyes csapat, mint a Valcea volt annak idején, de azért jelzésértékű, hogy csak 28-27-re kapott ki a Krim Ljubljana otthonában. A Rosztov-Don alakulatát győzték le, így jutottak főtáblára a haza ezüstérem után.

A Győr majdnem megégett a Vác elleni bajnokin, hiszen már 10 góllal is vezetett, hogy aztán egy gólra felzárkózzon a Vác (a végén csak meglett a győzelem). 

A Kolozsvár elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt egyébként a helyi Báthory István Gimnáziumba látogatott a csapat – számol be a gyorietokc.hu oldal. A közönségtalálkozóval azoknak a magyar sportszeretőknek mondot köszönetet a gárda, akik Erdélyből szurkolnak az ETO sikereiért.

„A szurkolóink szeretetét sok esetben a határon túlról is érezzük, rengeteg levelet kapunk erdélyi drukkereinktől. A kolozsvári mérkőzés alkalmával szerettük volna ezt viszonozni. Ezért felkerestünk egy helyi magyar iskolát, a tizenkét osztályos Báthory István Gimnáziumot, ahol egy közönségtalálkozó keretében több száz magyar diákkal volt lehetőségünk találkozni. A beszélgetések alapján megerősödött bennünk, hogy a csapatunk sikerei nemcsak határon belül, hanem határon túl is büszkeséget eredményez a magyar szurkolóknak, szeretnénk ehhez továbbra is méltók lenni! – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke.

„Hihetetlenül jól esik, hogy itt, Kolozsváron is úgy ismernek és szeretnek bennünket, mint otthon!” – mondta Görbicz Anita, a Győri Audi ETO csapatkapitánya. „Nagyon meghatott a gyerekek kedvessége, saját készítésű ajándékokkal leptek meg bennünket. Természetesen meghívtuk őket a mérkőzésre, így 90 kolozsvári magyar iskolás is erősíti holnap az ETO szurkolótábort” – tette hozzá a világklasszis.

Női Bajnokok Ligája, B-csoport, 2. forduló:
U Jolidon Cluj – Győri ETO KC
Kolozsvár, játékvezetők: Ch. Bonaventura, J. Bonaventura (franciák)
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nyíregyháza, 2016. december 9.
Grezsu Mihályné viszi haza az önkormányzat ajándékcsomagját a Nyíregyházához tartozó Szélsőbokorban 2016. december 9-én. A Magyar Posta dolgozói Nyíregyháza mintegy 19 ezer nyugdíjas lakosának kézbesítik a város 2500 forint értékű karácsonyi ajándékcsomagját.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.