Sport

Thorpe csak piával bírta a csúcson

Az ausztrál úszólegenda, Ian Thorpe novemberben jelenteti meg önéletrajzi könyvét, ám pár részlet már napvilágot látott.

A 30 esztendős, tizenegyszeres világ- és ötszörös olimpiai bajnok This is Me: Autobiography címen jelentetni meg könyvét, melynek létrejöttében Robert Wainwright segédkezett neki. Ian Thorpe a jelek szerint nem kertelt, amikor a karrierjéről volt szó, ugyanis kendőzetlenül beszélt arról, hogyan dolgozta fel a sport során kialakult stresszt.

„Nem csak a családom aggódott értem, amikor azzal küzdöttem, amit én csak bénító depressziónak hívok” – idézi a Good Weekend Thorpe könyvét.

Az úszó ezt követően kifejtette, hogy sokszor nézett a pohár aljára, mert csak így tudta kitisztítani a fejét az athéni olimpiára történő felkészülés közben.Mindezek ellenére is jól sikerült neki a görögországi esemény, két arany mellett egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert.

„Zárt ajtók mögött tettem mindezt, ott, ahol a legtöbb depressziós ember felveszi a küzdelmet a démonaival mindaddig, amíg rá nem jön, hogy segítség nélkül nem tud tőlük megszabadulni” – így Thorpe, aki az edzői elől titkolta, hogy iszik, de még idejében orvoshoz fordult és túltette magát az alkoholizáláson.

Thorpe mindezek mellett arról is színt vallott, hogy az ilyen-olyan hírekkel ellentétben nem meleg, ő a nőkhöz vonzódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik