Sport

Viharos vendéggyőzelem Sóstón

kaldor-andras
kaldor-andras

2012. 10. 07. 20:51

Az OTP Bank Liga 10. fordulójában a Ferencváros legyőzte hazai pályán a Videoton FC-t, méghozzá úgy, hogy a mérkőzést egy időre vihar miatt félbe kellett szakítani.

Korábban a témában:

44 évvel ezelőtt, szeptember 18.-án fogadta először NB I-es mérkőzésen a Sóstói stadionban a Videoton a Ferencvárost. Kétségtelen, hogy az akkori nézőszámmal – huszonkét ezren tekintették meg a találkozót – ma is kiegyeztek volna a fehérváriak. Ezt az összecsapást a fénykorában levő Fradi nyerte 3-0-ra Novák, Albert és Rákosi góljaival. Azóta nemcsak négy évtized telt el, de a zöld-fehéreknek se megy már annyira, ellentétben a héten az Európa-ligában, a Sporting csapata ellen fölényes győzelmet arató Vidivel. A szó szoros értelmében az egész kontinenst meghökkentette ez az eredmény, amely jót tett a korábban közel egy hónapja nyeretlen piros-kék alakulatnak. Nem utolsó sorban, pedig nagy lökést adhatott a fehérvári klub játékosainak a Ferencváros elleni kilencven perc előtt. Mindenesetre negyed négykor a szövetség honlapján megjelent a két csapat összeállítása, és igencsak meglepődtek a sajtómunkások, mivel azt hitték, hogy kisebbfajta orvosi csoda részesei lehetnek. Történt ugyanis, hogy a fehérváriak kezdő tizenegyében szerepelt az Európa-liga meccsen sajnálatos sérülést szenvedett Stopira neve is. Olyannal még idáig nem találkoztunk, hogy sípcsonttörésből ilyen rakétagyorsasággal felépült volna valaki. Más kérdés, hogy természetesen ezúttal sem volt szó erről, csupán adminisztrációs hibának voltunk tanúi, a balhátvéd posztján aztán Hector Sanchez lépett pályára. Ettől függetlenül a Vidi játékosainak együvé tartozását kifejezve a gárda kerete „Stopira” feliratú pólóban futott ki.

Nem mondhatni, hogy ideálisan kezdődött volna a mérkőzés fehérvári szempontból, mivel az 5. percben Marco Caneira egy beadásba kézzel ért bele a 16-oson belül és Iványi Zoltán játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est Józsi György magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba. Majd a 19. percben a bíró megkegyelmezett a Vidinek, mert Somalia beadásánál a középpályás kezére pattant a labda a ismét a 16-oson belül, de ezúttal néma maradt a Iványi sípja. Majd a 27. percben Julian Jenner csinált néhány biciklicselt a baloldalon, aztán 20 méterről lövésre vállalkozott, és a labda alig csúszott ki Videoton kapujának bal sarka mellett. A 35. percben egyenlíthetett volna a fehérvári csapat, Álvaro Brachi végzett el szabadrúgást 19 méterre a vendégek kapujától, a jobb oldalról, ravasz csavarását Jova Levente látványos vetődéssel ütötte ki a bal felső sarokból.

A szünet után az első helyzet a Vidié volt, Paraibát vágták fel a 16-ostól három méterre, a megítélt szabadrúgást Nikola Mitrovics lőtte el, centiméterekkel a bal felső sarok mellé. A túloldalon Józsi lőtt a kapu mellé kecsegtető helyzetből, majd a következő lehetőség is a Ferencvárosé volt, de Somalia egy az egyben nem tudta megverni a Mladen Bozsovicsot.

A 69. percben egyenlített a Videoton, a 16-os jobb oldalán Martin Klein fölöslegesen meglökte Paraibát, aki rendkívül okosan szinte azon nyomban elesett – ráadásul ártalmatlan helyzetben. A megítélt büntetőt, pedig a mindössze két perce beállt Nikolics Nemanja értékesítette.

Még jóformán alig tudtak örülni a gólnak a fehérváriak, amikor a 74. percben jött a Fradi második találata. Orosz Márk fejelte a labdát Somaliához, akitől a 16 méterre álló Böde Dániel elé került a labda. Ő rögtön lőtt, labdája megpattant H. Sánchez lábán, és a meglepett Bozsovics mellett a kapuba pattant.

A 80. percben megjött a már előre megjósolt vihar, orkánszerű széllel, és esőfüggönnyel keverve. Iványi játékvezető ekkor úgy döntött, hogy félbeszakítja a meccset, amely tíz perc múlva a vihar elvonulása után folytatódott. A kényszerszünet nem tett jót a Videotonnak, ellenben a Ferencváros veszélyesebben futballozott, Bozsovicsnak kétszer is bravúrosan kellett közbeavatkoznia. A 90. percben Filipe Oliveira teljesen üresen lőtt kapura egy labdát kapásból, Jova Levente azonban bravúrosan lábbal hárított szögletre.

Ezzel el is lőtte a Vidi a puskaporát, míg a vendégek teljesen megérdemelt sikerrel a tarsolyukban térhettek haza.

Jegyzőköny:

Videoton FC – Ferencváros 1-2 (0-1)

Székesfehérvár, 5616 néző

Vezette: Iványi Z. (Varga Zs., Márkus)

Videoton: M. Bozsovics – Brachi, Vinicius, Caneira, H. Sanchez – Renato Neto (Mitrovics, 24.), Tóth B. (Oliveira, 78.) – Gyurcsó, Kovács I., Haraszti (Nikolics N., 67) – Paraibá. Vezetőedző: Paulo Sousa

Ferencváros: Jova – Alempijevics, Besic, Klein, Sváb – Gyömbér, Józsi – Somalia, Böde (Otten, 93.), Jenner (Orosz M., 66.) – Ionescu (Csukics, 51.). Vezetőedző: Ricardo Moniz

Gólszerző: Nikolics N. (11-esből) illetve Józsi (11-esből), Böde

Edzőszemmel:

– Gratulálok a Ferencvárosnak, a mai meccsen jobbak voltak nálunk, megérdemelték a győzelmet. Elég eseménydús mérkőzés volt és nem csak a vihar okozta szünet miatt. A sorozatos terhelés miatt jó pár játékosnál nagy volt a sérülés veszélye, ezért az összeállításnál ezt is figyelembe kellett vennünk, hiszen nagyon fontos, hogy sérülés miatt ne kelljen nélkülöznünk senkit. Többeknél észrevehető volt, hogy mentálisan fáradtak, nem mindig hoztak jó döntéseket. Az Európa-ligában jól teljesítünk, a bajnokságban is több olyan meccs volt, amikor jobbak voltunk ellenfelünknél, de nem nyertünk, ma azonban jobb volt nálunk a Ferencváros. A szünet természetesen a koncentrációt, a lendületet egy kicsit megtörte, de ilyen bármikor megtörténhet, ahogy ma meg is történt- – Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője

– Nagyon fontos győzelem volt a mai, a Haladás elleni kupavereség után fontos volt, hogy nyerjünk. Tudtuk, hogy olyan csapat ellen játszunk, amely előttünk jár, amit bizonyított hét közben a Sporting ellen is. Megérdemelten vezettünk, mert jól kezdtük a meccset, sőt, volt még egy tizenegyesgyanús eset az első félidőben. Jól akadályoztuk meg, hogy a Vidi a saját játékát játszhassa, elöl pedig Böde, Somalia és Jenner révén veszélyeztettünk is. Egy ilyen támadás eredménye lett a gól a második félidőben, és Böde annak ellenére, hogy nem játszott jól, végül eldöntötte a meccset. A szünet nem jött jól a csapatnak, de még a végén is volt lehetőségünk újabb gólt szerezni. – Ricardo Moniz a Ferencváros vezetőedzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Tragikus hirtelenséggel

Kommentek

John F. Kennedy writes at his desk in his Senate office, ca. 1953-1961. (Photo by © CORBIS/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.