A szerb médiában szerdán megjelent hírek szerint a csütörtöki nap folyamán Belgrádban, a déli órákban Douchev-Janics Natasa sajtótájékoztatón vesz részt, ahol Vlade Divaccal, a Szerb Olimpiai Bizottság elnökével közösen bejelenti, hogy a jövőben Szerbia színeiben fog versenyezni.
„Ha egyáltalán igaz a belgrádi sajtótájékoztató híre, én akkor sem értem, hogy mit akarnak holnap bejelenteni – mondja Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára – Semmiféle megegyezés nem történt, az üggyel kapcsolatban nincs új fejlemény. Holnap legfeljebb annyi történhet, hogy a sajtótájékoztatón bejelentik az MKKSZ által kért 150 ezer eurós kivásárlási ár elfogadását, és erről szándéknyilatkozatot küldenek nekünk. Ettől kezdve pedig az MKKSZ elnökségének jogköre eldönteni, hogy elfogadja-e azt.”
Amióta a szerb szövetség megkapta a magyarok ajánlatát, azóta nem jelezte, hogy tárgyalni szeretne. Az egyeztetésre október 27-ig van lehetősége a szerbeknek, az MKKSZ elnökségének akkorra kell eldönteni, hogy hozzájárul-e Douchev-Janics Natasa távozásához.