Az iskolai közös testmozgás népszerűsítése céljából az MLSZ és az üdítőitalokat gyártó cég közösen hirdette meg a 2012/2013-as tanévtől a „Coca-Cola CUP” programot, melynek keretében 15-18 éves korú lányokat, illetve fiúkat felvonultató, tízfős csapatok léphetnek pályára. Egy iskolából akár több csapat is jelentkezhet az amatőr kispályás labdarúgó bajnokságra, amelyre az MLSZ honlapján lehet nevezni október 10.-ig.
Elsőként iskolákon belül bonyolítják le a mérkőzéseket: sok csapat esetén az első körben évfolyamon belül, osztályok között lesznek mérkőzések, majd az évfolyamgyőztesek csapnak össze egymással az iskolai döntőben. Kevés csapat esetén bármilyen összeállítású, de egynemű csapatok között lesznek a selejtezők és végül a döntő. Ezt követik a városi, a körzeti vagy egyből a megyei finálék.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatóságának igazgatója szerint ez a program biztosítja, hogy a diákok szervezett körülmények között sportolhassanak. Schneider Béla arra számít, hogy Székesfehérváron akár száz csapat is jelentkezhet a tornára.