Sport

Van remény a hiánytalan NHL-alapszakaszra

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetői bíznak abban, hogy mielőbb lezárulhat a bérvita a játékosokkal, amely miatt veszélybe került a 2012-13-as idény megrendezése.

Bill Daly, az NHL alelnöke jelezte: a ligában érdekelt klubok tulajdonosai száz százalékig elkötelezettek abban, hogy egyetlen alapszakasz-mérkőzés se maradjon el, és készek a megállapodásra. Ennek nyomán már a héten folytatnák a hokisokkal megszakadt egyeztetéseket.

A tulajdonosok és a játékosok álláspontja a korábbi tárgyalások során nem közeledett az egyik legfontosabb kérdésben: a 3,3 milliárd dollárra becsült NHL-bevétel elosztását illetően. A szeptember 15-én érvényét vesztett megállapodás szerint a játékosokat a bevételek 57 százaléka illette meg, a klubtulajdonosok ugyanakkor 47 százalékra akarják csökkenteni ezt az arányt.

Az azóta eltelt időben több sztárjátékos európai csapathoz szerződött, ugyanakkor ha mégis sikerült megegyezni a tengerentúlon, akkor többségüknek azonnal vissza kell térnie amerikai vagy kanadai klubjához.

Az biztos, hogy az NHL-es felkészülési találkozókat már törölték a programból, a bajnokság ugyanakkor hivatalosan október 11-én rajtolna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik