Sport

Az ARAK és a sikeres 13!

Káldor András

2012. 09. 25. 18:47

A serdülő 13-15 évesek országos bajnokságán, az előzetes várakozásokon - és a korábbi évekhez képest - túlteljesítettek az ARAK fiatal atlétái.

Korábban a témában:

13 érmet nyertek a fehérvári versenyzők. A legkiemelkedőbb versenyző Szabó Dániel lett. Amiben elindult, abban nyert. Első nap 100 méteren és 400 méteren is magabiztosan utasította maga mögé az összes 15 éves versenyzőt, második nap 200 méteren szintén az első métertől az utolsóig a hátát nézte a mezőny. A két nap alatt 3 bajnoki címet szerző atléta a hétvégén a serdülő válogatottban is hasonló teljesítményt célzott meg. Edzője, Halász Géza a válogatottban is segítheti versenyzőjét a helyszínen.

Szabó Eszter is válogatott lett, hiszen Véninger Katalin tanítványa duplázott a hétvégén. A 15 éves lányoknál 400 méteren meglepetésre, 800 méteren a papírformának megfelelően állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

A 13 évesek között Pisch Milán 80 méteren tette le a névjegyét. A bemutatkozás annyira jól sikerült, hogy rögtön aranyérmet nyert a rövidebb sprint számban, a hosszabbon, 300 méteren ezüstöt.

Kocsis Zsombor is két érmet nyert. A középtávfutó 1000 méteres akadályfutásban arany, 2000 méteres síkfutásban bronzérmet szerzett! 1500 méteres akadályfutásban két ezüstérmet is elértek futóink.

A 14 éves lányoknál Ragó Nikolett, a 15 éves fiúknál Kovács Ádám állhatott a dobogó második fokára.

A 15 éves lányoknál diszkoszvetésben Leiner Viktória, 200 méteren Bagotai Zsanett is dobogóra állhatott.

A 13-as szám ezúttal kifejezetten sikeresnek könyvelhető el. A 4-8. hely valamelyikén még további 16 alkalommal végeztek az ARAK fiatal kiválóságai. A 29 első nyolc helyezés, 15 fiú és 14 lány eredményből tevődött össze.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.