Sport

Visszapillantó: Siti gólpasszok futószalagon

Káldor András
Káldor András

2012. 09. 24. 12:51

Siti Eszter számolhatatlanul adta a gólpasszokat a BSE ellen megnyert bajnokin. Az FKC nyáron visszatért irányítója szerint ez az összeszokott csapatmunkának volt köszönhető.

Korábban a témában:

„Az elején egy kicsit nehézzé tettük magunknak a mérkőzést, de igazából tudtuk, hogy egy fiatal, lelkes csapat vár ránk, akik bizonyítani szeretnének. Fel voltunk erre készülve, mégis az elején nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna; elment egy-két passz, kihagytunk ziccereket, de aztán nem volt gond, fokozatosan egyre nagyobb lett a különbség.” – mondta önkritikusan.

–  Visszatérése óta talán most volt legtöbbet pályán! Hogy érezte magát játék közben?

A Zágráb elleni felkészülési meccsen játszottam többet is, de a tétmeccseket nézve igen. Nagyon jól éreztem magam a pályán, egy jó futós mérkőzést játszottunk, jó dolgokat csináltunk, voltak hosszú lefolyású játékaink és lerohanásaink egyaránt.

– Feltűnően sok gólpasszal vette ki részét a sikerből – ez a jól begyakorolt figuráknak vagy a kreativitásának volt inkább köszönhető?

Nagyon jól meghúzták a lányok a labdát, tulajdonképpen csak az asszisztokat kellett kiosztanom, igazi csapatmunka volt ez. Már a felkészülés alatt is lehetett érezni, hogy egy összeszokott csapatunk van, a többség évek óta együtt játszik, ami mindig nagyon fontos, erre lehet építkezni. Az új idényben eddig egyetlen félidő volt, ami nagyon kilóg a sorból, a váci második játékrész egy mélyrepülés volt. Ebből tanulnunk kell, és tovább kell lépnünk rajta! A lehetőség benne van a társaságban!

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.