Sport

“Alábecsülhetnek minket” – erre számít a Fradi ellenfele

Elek Gábor (Elek Gábor)
Elek Gábor (Elek Gábor)

Szerdán és szombaton a Ferencváros a nagymihályi Iuventa ellen lép pályára a női kézilabda Bajnokok Ligája főtáblájáért.

Az első mérkőzést szerdán 18 órai kezdettel a szlovákikai Nagymihályon, a visszavágót pedig szombaton Dabason rendezik. A Ferencvárosnál Zácsik Szandra kivételével mindenki bevethető, a csapat pedig arra készül, hogy két mérkőzésen kivívja a továbbjutást.

A szlovák bajnoknál sem feltartott kézzel készülnek a találkozóra. A nagymihályi csapat a Bajnokok Ligája főtáblájáért komoly erősítéseket hajtott végre a nyáron. Sikerült megszerezniük az orosz Natalija Vinjukovát a Rosztov Don együttesétől. Az univerzális játékos több poszton is bevethető és rendkívül gólerős. Az ukrán jobbátlövő, Julija Sznopova a francia Havre AC csapatától igazolt át a Iuventa csapatához.

A Iuventa szakvezetője, Ján Packa a Szabella-kupán tekintette meg a zöld-fehéreket: „Ahhoz, hogy sikeresek legyünk az ellenféllel szemben, az elsőtől az utolsó percig kell küzdenünk. Lehetséges, hogy a Ferencváros alábecsül majd minket, de Dabason rengeteg magyar szurkoló lesz, és pokoli hangulatot teremtenek. Jó játékot várok a meccsektől”– mondta a handball.hu-nak.

A vezetőedző hangsúlyozta, reméli, hogy kapusuk, Lucia Gubíková jó formában véd majd, mert a kapusteljesítményen rengeteg múlhat.

A korábbi Ferencváros és Iuventa-játékos, Katarína Dlugošová, (aki a zöld-fehéreknél még Harisová néven szerepelt) jól ismerheti mindkét együttest. Dlugošová korábban három évet töltött a IX. kerületi csapatnál, ahol Pastrovics, Zácsik, Szucsánszki, Szamoránsky és Kovacsicz is a csapattárssa volt a jelenlegi Ferencváros-játékosok közül. A korábbi kapuvédő elmondta, lehet esélye a szlovák csapatnak. Dlugosová szerint Ján Packa tanítványainak nagyon jól kell játszaniuk a zöldfehérek ellen:

„Még a fiatal magyar játékosok is tudnak hibázni, és az is elképzelhető, hogy alábecsülik a nagymihályiakat. A Ferencváros védelme nagyon jó, és a kapusok is kiválóak, de megvannak a gyenge pontjaik is” – nyilatkozta az egykori ferencvárosi kedvenc.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik