Sport

Becsöngettek a WTCC-ben, Amerikába tart a mezőny

michelisz (michelisz norbert, )
michelisz (michelisz norbert, )

Véget ért a nyári szünet a túrautó-világbajnokságban. A WTCC mezőnye az Egyesült Államokban versenyez a hétvégén.

Két hónapos szünetet követően ismét túraautó-vb futamot láthatnak a rajongók vasárnap: az Egyesült Államokba, Kaliforniába utazott a sorozat, története során először, hogy a sonomai aszfaltcsíkon rendezzék a soron következő nagydíjat.

A kilencedik állomáson a magyar csapat, a Zengő Motorsport csak egy versenyzővel vág neki a két futamnak: csak Michelisz Norbert próbálhatja ki magát a 4032 méter hosszú Sonoma Raceway-en.

„A sonomai nyomvonal nagyon ígéretesnek tűnik. Talán ennek és a közel 2 hónapos szünetnek köszönhetően alig várom már, hogy végre elkezdődjön a bajnokság hajrája. A nyári szünet szerencsére nem telt tétlenül, ugyanis múlt héten ismét sikerült tesztelnünk, ráadásul ismét olyan újdonságokra bukkantunk, amelyek segíthetik a minél jobb helytállást a továbbiakban. Eredmény szempontjából nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mire számíthatunk. A cél természetesen továbbra is az első 5-6 helyezés valamelyike, valamint az, hogy a versenyhétvége során megtartsam vezető helyezésemet a privát értékelésben” – mondta a magyar pilóta.

A brazil hétvége után egyébként újraszámolták az autók súlyait, és ennek köszönhetően a BMW-k mínusz 20 kilóval vághatnak neki a hétvégének, míg a hazai pályán versenyző Chevroletek plusz 40-nel.

A világbajnoki pontversenyt nyolc forduló után a címvédő, Yvan Muller vezeti 287 egységgel márkatársa, Robert Huff előtt, előnye 17 pont. Michelisz Norbert 118 megszerzett ponttal a tabella hatodik helyén áll, hátránya Tom Coronellel szemben 32 pont. A Yokohama Drivers’ Trophy értékelésben Michelisz áll az élen, előnye 5 pont legnagyobb riválisával, Pepe Oriolával szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik