Sport

Veszélyben az NHL-szezon

NHL(430x286)(1).jpg (NHL)
NHL(430x286)(1).jpg (NHL)

Az előszezon meccsei szinte biztosan elmaradnak, és az október 11-re tervezett rajt is erősen kétséges az észak-amerikai profi jégkorongligában.

A lezáratlan bérvita miatt a szombati határidőig nem született meg a most lejárt helyébe lépő új kollektív szerződés a klubtulajdonosok és a játékos-szakszervezet között.

A felek álláspontja jottányit sem került közelebb egymáshoz az egyik legfontosabb kérdésben: a 3,3 milliárd dollárra taksált bevétel elosztását illetően. A szombaton érvényét vesztett megállapodás szerint a játékosokat a bevételek 57 százaléka illette meg, a klubtulajdonosok ugyanakkor az új szerződésben 47 százalékra akarják csökkenteni ezt az arányt.

Mivel a határidőig nem jutottak dűlőre, a tulajdonosok a lockout mellett döntöttek, így a jégkorongozók még edzésre sem használhatják a klubok létesítményeit.

A hokisok szeptember 21-től kezdték volna meg a tréningeket, majd következne a bajnoki alapszakasz október 11-től esedékes rajtját megelőző előszezon, ami azonban szinte bizonyos, hogy immár elmarad – hacsak nem sikerül mégis megegyezniük a feleknek, immár “kizárásos alapon”.

Az utóbbi 18 évet tekintve a mostani a harmadik lockout az NHL-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik