Sport

Elkezdődik a bérletárusítás

Az Alba Fehérvár vasárnapi CSM Oreadea elleni edzőmeccse előtt már kaphatóak lesznek a bérletek, amelyek ezúttal félszezonosak lesznek a csarnokfelújítás miatt.

Vasárnap 15 órától megvásárolhatók lesznek a bérletek az új idényre. A következő héten hétfőn, kedden és szerdán 8-18 óráig, utána 8-16 óráig válthatók majd szezonbelépők a Vodafone Sportcentrumban.

Jelenlegi állás szerint 2013. január 16-ig használja a csarnokot a csapat, ezt követően megkezdődik a sportcentrum átépítése, bővítése. Az Alba Fehérvár csapata a tavaszi idényt a Videoton Oktatási Központban fejezi be. Ezért a most kapható bérletek fél szezonra szólnak. Viszont a versenynaptár szerint ez idő alatt, tehát jövő januárig a bajnoki alapszakasz összes hazai meccsét lejátsszák a kék-fehérek, így a bérletekkel ezeket, valamint a hazai Magyar Kupa meccseket is meg lehet tekinteni.

A klub a most bérletet vásárló szurkolóit szeretné majd a VOK-ban is valamilyen formában kedvezményhez juttatni, ennek kidolgozása még hátra van.

Ajánlott videó