Sport
jegkorong(210x140)(1).jpg (jégkorong, )

Debrecenben új jégcsarnok is lesz

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere elmondta, új létesítményt kap a MOL Ligába igyekvő debreceni jégkorongklub.

A Debreceni Hoki Klub új útra lépett, ugyanis a 2012-13-as idényben az egyesület juniorcsapata a szlovák junior I. osztályban indul majd. Ehhez egy neves edzőt, az MHL-es tapasztalatokkal bíró Vladimír Scseglovot sikerült megnyerni, a szakember már el is kezdte a munkát a cívis városban, az első visszajelzések pedig jók.

A város jégkorongja ugyanakkor elavult létesítményben készül, ugyanis a Nagyerdei Műjégpálya Kósa Lajos polgármester szerint is „életveszélyes”. A politikus a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, ez lesz a létesítmény utolsó szezonja, a TAO-s pénzekből ugyanis új jégcsarnokot húznak fel.

„A Debrecen Jégcsarnok folytatásaként egy új, 30×60-as pályát építünk, amely csak sportcélokra lesz felhasználható. Ezt a TAO segítségével finanszírozzuk, a beruházó pedig a sportcentrum lesz. A két csarnok együtt már minden bizonnyal kielégíti a szükségleteket. Illetve a fejlesztések folyamatosan zajlanak, többek között már elkészült egy baletterem, egy kondipark, a jövőben egy futópálya létrehozásán fáradozunk majd” – idézi a haon.hu a polgármestert.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a jelenlegi utánpótlásra építve a csapat a jövőben indulna majd a MOL Ligában is.

Ajánlott videó mutasd mind

Orbán Viktor: Hétfőtől új világ kezdődik

A kormány lezártnak tekinti a „beszoktatást” a maszkviseléssel kapcsolatban, hétfőtől büntetni kell. A miniszterelnök szerint januárban a krónikus betegeknek és a legveszélyeztetettebb időseknek beadhatják a koronavírus-vakcinát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.