Sport

Változtak a célkitűzések a fehérvári hokisoknál

Az alapszakaszban a 7-10. hely megszerzése lehet a valós célja az osztrák ligában szereplő Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatának.

“A csapat felkészülése zavartalan volt, de látni kell, hogy a tavalyi középszakasz utáni harmadik hely messze volt a realitástól” – mondta Ocskay Gábor szakosztály-igazgató azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet eredetileg Cser-Palkovics András polgármesterrel együtt tartottak volna, utóbbi azonban más elfoglaltságra hivatkozva lemondta a találkozót.

A fehérváriak az EBEL 2012/13-as szezonjának nyitányán vereséget szenvedtek a Medvescsak Zagrebtől, és kikaptak a Vienna Capitals otthonában is

“Ötvennégy meccses maratoni csatába indultunk el. Az első két összecsapáson elért nulla pont kellemetlen, de nekem nem volt meglepő, mivel nagyon erős csapatokkal játszottunk – fogalmazott Ocskay Gábor. –  A 7-10. hely környéke a Volán reális pozíciója, a 6-8. hely megszerzéséhez száz százalék feletti teljesítményre van szükség. Az emberelőnyös játékban javulnunk kell, mert ez fogja eldönteni az eredményességünket. Frank Banham még nem mutatkozott be, ő sokat jelent majd, és Eric Johansson sem úgy teljesít még, amire képes. Vannak még tartalékaink.”

Ocskay hozzátette: jó döntés volt, hogy az együttes 2007-ben elindult – és azóta is szerepel – az EBEL-ben. A sportvezető beszélt a gárda utánpótlásáról is.

“Az Akadémiát három évvel ezelőtt indítottuk el,  a 12 évesektől fölfelé minden korosztályt megnyertünk, 250 gyerekkel dolgozunk, és ebből is fakad az egyik legnagyobb problémánk: nagy szükség van egy B pályára, hiszen a 10 hónapos jégidő sem szolgál optimális heti edzésszámokkal. Remélem, hogy 2014-re felépül az edzőpálya.”

Ocskay a klub költségvetésével kapcsolatban elmondta, erre az idényre 1.8 millió euróra van szükségük, amelyet nagy nehézségek árán ugyan, de úgy tűnik, sikerül összeszedni. 
“A bérleteseink száma erőteljesen növekszik, most már a tévéközvetítésekért is kapunk pénzt, és bízunk benne, hogy idény közben is sikerül támogatókat magunk mellé állítani.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik