Sport

Közel jártak a bravúrhoz kosarasaink

hanga ádám (ingyenes, )
hanga ádám (ingyenes, )

A magyar férfi-kosárlabdaválogatott mindössze kétpontos vereséget szenvedett a csoportban hibátlan Horvátországtól.

Ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re, három dolog kellet volna: először a horvátokat bravúrral megverni, másodszor Ciprust is elintézni, harmadszor nagyon sok szerencse, mivel a hat csoportmásodik közül csak négy kvalifikálja magát a kontinenstornára.

Azonban mi már az első pontnál elbuktuk a számolgatást, igaz Hangáék remekül játszva, vállalható vereséget szenvedtek. Bátor kosárlabdázást bemutatva, agresszív védekezéssel és támadással – ezt hiányolta eddig Rátgéber László szövetségi kapitány – 79-81-re kaptunk ki.

Persze a horvátok, akik az ukránokkal együtt biztosan ott lesznek Szlovéniában, már tartalékoltak is, ennek ellenére dícséretes eredményt értünk el: az első negyedben igaz, hogy 16-12-re vezetett az ellenfél, de a szünetre minusz kettőre dolgoztuk le a hátrányunkat.

A szünet után már a vezetést is átvettük, és tartottuk is a különbséget, azonban a horvátok a záró játékrészben megrázták magukat, és elhúztak tőlünk. Szerencsére a válogatottunk egyenlített ismét, ám ekkor már csak 8 másodperc volt hátra a lefújásig: egy horvát dupla viszont eldöntötte a találkozót, és a magyar csapat sorsát is.

A 2 győzelemmel és 5 vereséggel álló magyar válgoatott így már biztosan nem juthat ki az Eb-re, szóval a Ciprus elleni, szeptember 11-i zárómeccs már csak formalitás.

Eredmény – kosárlabda Eb-selejtező, 7. forduló
Magyarország – Horvátország 79-81 (12-16, 20-18, 21-16, 26-31)
A legjobb magyar dobók: Lóránt 24, Hanga 10, Szabó 10, Vojvoda 10

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik