Sport

Többen is bejelentkeztek a MOL Liga elsőségért

jegkorong(210x140)(1).jpg (jégkorong, )
jegkorong(210x140)(1).jpg (jégkorong, )

Mindössze hét csapattal, de kiegyenlített mezőnnyel veszi kezdetét a jégkorong MOL Liga új szezonja.

Kissé megcsappant létszámmal, hét együttessel rajtol el a MOL Liga 2012-13-as szezonja. A Steaua Bukarest nem indul ezúttal, míg a Sapa Fehérvár AV19 farmcsapata immáron a junior EBEL-ben érdekelt. Az „újfiú” az érsekújvári Ice Tigers, amely az első szlovákiai együttes a sorozat történetében.

Ha ki kellene emelnünk a bajnoki címre legesélyesebbnek vélt együtteseket, akkor a címvédő Dab.Doclert, az ezüstérmes Miskolci Jegesmedvéket és az előző szezon harmadik dobogósát, a HSC Csíkszeredát említenénk. Fogadkoznak Újpesten és a Ferencvárosnál is, előbbi csapat a legjobb négybe igyekszik, utóbbi nagy meglepetésre gyúr, hosszú távon pedig a második magyar EBEL-csapat szeretne lenni. Az Érsekújvárnál kíváncsian várják, mire megy az újonc a szezonban, Brassóban pedig kiugró teljesítményben reménykedik mindenki.

Az alapszakaszban 48 mérkőzés vár a csapatokra, az első négy helyezett jut majd be a rájátszásba. Az elődöntők három, a finálé pedig négy nyert mérkőzésig tart. A légiósszabály érvényben maradt, vagyis legfeljebb öt külföldit lehet nevezni a meccsekre. Honosítás a szezon közben nincs.

Az 1. forduló mérkőzései
Miskolci Jegesmedvék – Ferencváros-ESMTK 18.30
HSC Csíkszereda – Ice Tigers Nové Zámky 19 óra
ASC Corona Brasov – Újpesti TE 19 óra

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik