Sport

Nem indul a Vasas a Bajnokok Ligájában

A magyar férfi vízilabdacsapat anyagi okok miatt visszalépett a legrangosabb európai kupasorozattól.

Nemrégiben elvesztette névadó szponzorát a Vasas együttese, az Uniqa biztosító ugyanis befejezte szponzorációs tevékenységét Magyarországon.

Az angyalföldiek ezzel nagyon nehéz helyzetbe kerültek, de egy ideig még megadták az esélyt annak, hogy siker találni olyan támogatót, aki biztosíthatja a nemzetközi szereplést. Végül aztán ez nem sikerült, a Vasas hivatalos weboldalán már olvasható Markovits László klubelnök helyzetjelentése a Bajnokok Ligájától való visszalépésről:

“A költségvetés racionalizálásának első lépéseként kellett meghoznunk ezt a cseppet sem könnyű döntést. Nem dughatjuk a fejünket a homokba, jelenleg nem állnak rendelkezésünkre azok a források, amelyek biztosítanák számunkra a nemzetközi porondra történő kilépést. Úgy tartjuk tisztességesnek, hogy ezt még a sorsolás előtt nyilvánosságra hozzuk, és így lehetőséget biztosítunk másik magyar csapatnak, hogy esetleg a helyünkre lépjen” – így a sportvezető.

A bajnokcsapat tehát távolmarad a BL-től, az Eger és a Szeged ott lesz a sorsolásnál. Földi László csapata egyébként szakmailag is gyengül: több lesz a fiatal, távozott például Kiss Gergely és Steinmetz Barna, mindketten a Honvédban folytatják.

A vlv.hu információi szerint végül sem a Debrecen, sem a Szolnok nem indul a BL-ben, nem él a lehetőséggel, így két magyar csapat lesz ott a sorsolásnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik