Sport

Sorsdöntő meccs következik az osztrákok ellen

hanga-adam(960x640).jpg (hanga ádám, )
hanga-adam(960x640).jpg (hanga ádám, )

A magyar férfi-kosárlabdaválogatott az Eb-selejtezők talán legfontossabb meccsét vívja majd szerdán este Ausztriában.

Csapatunk számára létfontosságú a győzelem, hiszen két győzelemmel és három vereséggel csak a csoport negyedik helyén szerénykedünk Ukrajna, Horvátország és Ausztria mögött, és csak a jóval gyengébb Ciprust előzzük meg.

Ezen javítana Rátgéber László legénysége, ugyanis ahhoz, hogy kijussunk a kontinenstornára, meg kellene szereznünk a harmadik helyet, és még ekkor sem biztos a siker, ugyanis a hat csoportharmadik közül csak a legjobb négy lesz ott Szlovéniában.

Az “odavágón” egyszer már legyőztük a Sógorokat, Szombathelyen 81-75-re végeztünk Hanga Ádám remek hajrájának köszönhetően.

“Agresszivitás, agresszivitás, agresszivitás. Ezen felül szenvedélyt kell bevinni a rendszerbe, ez az amit én eddig érzelmeknek tituláltam. Ezen felül ki kell tudnunk mindent kapcsolni az agyunkból és erre a mérkőzésre muszáj koncentrálnunk. Meg kell fognunk a pontszóró triójukat, tehát a Mahalbasic, Lamesic, Detrick hármast, plusz a többieket sem szabad lebecsülnünk, az irányítójuk és a két bedobójuk is veszélyforrás. Két kulcs van, az egyik, hogy szervezetten kell játszanunk, azaz kevesebb eladott labdát engedhetünk meg magunknak, így kevesebb sanszot adunk nekik az indításokra. A másik pedig az, hogy mi legyünk agresszívak, mi diktáljunk ezen a fronton és amennyiben a sokat faultoló Ausztria játékának ellenszere a mi agresszivitásunk legyen” – nyilatkozta Rátgéber László szövetségi kapitány a kezdo5.hu-nak.

A szerdai, 20:20 órakor kezdődő találkozó helyszíne az ausztriai Schwechat lesz.

A várható kezdőcsapatok
Ausztria: Schreiner – Lanegger – Detrick – Lamesic – Mahalbasic.
Magyarország: Trotter – Hanga – Horváth Á. – Lóránt – Trepák.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik