Sport

Negyedszerre Münchenbe került a trófea

Az EHC Red Bull München csapata büntetőkkel nyert a SAPA Fehérvár AV 19 ellen, és ezzel először hódította el az ifjabb Ocskay Gábor Emléktornán az elsőséget.

A torna harmadik helyéért folytatott összecsapáson a cseh HC Vitkovice Steel 5-3 (1-2, 1-1, 3-0) a HDD Olimpija Ljubljana ellen diadalmaskodott. Gólszerzők: Klimek 2, Szturc, Svacina, Burger illetve Pesjak, Dalvice, Ropret

Jöhetett a döntő, méghozzá egy olyan találkozóval, amelyen az egykori fehérvári sikeredző, Pat Cortina csapata az EHC Red Bull München mérkőzött a SAPA Fehérvár AV 19-el.

Már a harmadik percben bevette Toni Ritter Bálizs Bence kapuját, ez, pedig jelentősen meghatározta a folytatást. A Volánnak volt sürgős, futott az egyenlítésért, de erre rengeteget kellett várniuk a kék-fehér szurkolóknak. Egyszersmind azért, mert hiába dolgozták ki a helyzetek, ezek értékesítése ezen az estén valahogy nem sikerült. Másrészt az emberelőnyökkel is rendkívül rosszul sáfárkodtak. Hiába kapták ezeket rendre, nem tudtak velük élni. Az egyenlítés azonban nagy nehezen összejött, igaz erre is a 37. percig kellett várni. Ekkor Magosi Bálint átadását lőtte be Tyler Metcalfe – megszerezve ezzel a tornán második találatát. Többre nem tellett, és most kivételesen nem a hosszabbításra, hanem a büntetőlövésekre kellett rögtön a lefújás után készülniük a csapatoknak. Ezt a München nyerte, mert ők háromból kétszer voltak eredményesek, míg a fehérváriaktól csupán Mihály Árpád tudta meglepni a torna legjobb kapusának választott Jochen Reimert. Így először fordult elő az Emléktornák történetében, hogy nem maradt Fehérváron a fődíjként felajánlott díszes Herendi tál.

A torna végeredménye:

  1. EHC Red Bull München
  2. SAPA Fehérvár AV 19
  3. HC Steel Vitkovice
  4. HDD Telemach Olimpija Ljubljana

Különdíjasok:

A legjobb kapus: Jochen Reimer (EHC Red Bull München)

A legjobb hátvéd: Sille Tamás (SAPA Fehérvár AV 19)

A legjobb csatár: Tyler Metcalfe (SAPA Fehérvár AV 19)

Jegyzőkönyv:

SAPA Fehérvár AV 19 – EHC Red Bull München 1-2 (0-1, 1-0, 0-0, 0-1) – szétlövéssel

Székesfehérvár, 2500 néző

Vezette: Druga (szlovák), Varjú, Moravec, Scensny (szlovákok)

Sapa Fehérvár Av 19: Bálizs – Pratt, Durco, Bailey, Johansson, Mihály Á. – Pozsgai, Sille, Banham, Sikorcin, Kovács Cs. – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Orbán, Hetényi P., Benk, Metcalfe 1, Magosi (1) – Tóth A. Vezetőedző: Kevin Primeau

München: Reimer – Sloan, Peterman, Adams, Kompon, Kathan – Ejdepalm, Sturm, Aubin, Dibelka, Ulmer – Cespiva, Maurer, Ritter 1, Hinterstocker (1), Kavanagh – Ekbom, Buchwieser 1, Wichert. Vezetőedző: Pat Cortina

Kiállítások: 8 + 10 perc fegyelmi (Orbán) illetve 16 perc + 10 perc fegyelmi (Kompon)

Edzőszemmel:

– Kemény meccs volt, mintha jéglabdáztunk volna, annyit pattogott a korong. A körülmények inkább a mi játékunkat nehezítették meg, mivel a München egyszerűbb rendszerben játszik. De jó látni, hogy a negyedik sorunk is képes a pontszerzésre, mert azt tudjuk, hogy az első három meglövi majd a maga góljait. Viszont mindig van miben javulni, nekünk leginkább az emberelőnyökben kell. – Kevin Primeau a SAPA Fehérvár AV 19 vezetőedzője

– Két nagyon fáradt csapat játszott. A munkamorálunkkal nagyjából elégedett voltam, és persze jó, hogy nyertünk. Két edzőmeccsünk van még, aztán szeptember közepén indul a bajnokság! – Pat Cortina az EHC Red Bull München vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik