Sport

Rátgéber: Szerkezeti problémáink vannak

Rátgéber László (Rátgéber László)
Rátgéber László (Rátgéber László)

Hiába nyert a magyar férfi-kosárlabdaválogatott Ciprus ellen az Eb-selejtezőn, Rátgéber László nem volt teljesen elégedett csapatával.

Hétfőn negyedik selejtezőjét is letudta a magyar csapat, és eddig 50 százalékos a mérleg: az ukránoktól és a horvátoktól kikaptunk, az osztrákokat és a ciprusiakat legyőztük, így a válogatott a C csoport harmadik helyét foglalja el. Egyébként az első két helyezett, valamint a négy legjobb harmadik kvalifikálja majd magát a kontinenstornára.

A szövetségi kapitány, Rátgéber László a siker ellenére is lát olyan elemeket a játékban, amelyeken változtatni kell.

“Hiányzott a gyilkos ösztön a csapatból, ezért hiányérzetem van. Ennek ellenére természetesen jár a gratuláció a csapatnak. Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen ahogy azt már korábban többször is elmondtam, szerkezeti problémáink vannak, ráadásul ma betegség miatt Szabóra sem számíthattam. Az ukránok ellen ennél fegyelmezettebb játék, agresszívebb védekezés és több jó egyéni teljesítményre lesz szükségünk a győzelemhez” – mondta a BB1.hu-nak a tréner.

Kollégája, Antonis Constantinides nem csodálja a vereséget: “A célunk az, hogy több fiatalt is beépítsünk a csapatba. Ez biztos vagyok benne, hogy idővel jobb játékot és eredményt is eredményez majd. Az első félidőben mi irányítottunk, a szünet után is jól kezdtük, de aztán a folytatásban már nem sikerült az, amit elterveztünk. Dekoncentráltak voltunk és sok hibát követtünk el, így nem is lehetett más a vége, mint vereség.”

A magyar válogatott következő mérkőzését csütörtökön Ukrajnával játssza, szintén Pécsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik