Sport

Legyűrte Ciprust a Rátgéber-csapat

ratgeber-laszlo(960x640)(3).jpg (rátgéber lászló, )
ratgeber-laszlo(960x640)(3).jpg (rátgéber lászló, )

Fontos Európa-bajnoki selejtezőt vívott a magyar férfi-kosárlabdaválogatott Pécsett. A végén 13 ponttal vertük Ciprust.

A magyar férfi-kosárlabdaválogatott egy kicsit fáradt játékot mutatva verte meg Ciprus együttesét a pécsi Eb-selejtezőn.

A mieink az első negyedben még nem mutattak olyan koncentrációt a védekezésben, amelyet Rátgéber László a meccs folyamán többször is kért tőlük.

A szövetségi kapitány türelmes volt a fiúkkal, és később a játékosok is magukkal szemben, ugyanis a harmadik negyedben már összeszedettebben támadtak és védekeztek. Ennek ellenére Trisokast nem tudták tartani a magyar csapat tagjai, ő folyamatosan termelte a pontokat.

Szerencsére a magyar együttesben is volt két klasszis teljesítmény: Lóránt Péter és Hanga Ádám átlagon felüli játékkal rukkolt elő, de a kiegészítő embereknek is voltak remek pillanatai: Szabó Miklós, Fodor Márton jó pillanatban jó megmozdulásokkal jelentkezett.

Rátgéber László kapitány a meccset közvetítő DigiSport riporterének a mérkőzést követően azt mondta, meg kell becsülni ezeket a győzelmeket, voltak, akik rendkívül jól játszottak. A fiúk hozzáállása szerinte becsülendő, a válogatott átmeneti állapotban van, mindenkinek köszöni az alázatot és a fegyelmezettséget. Az ukránok ellen senkinek sem szabad alibiznie ahhoz, hogy legyőzzük őket.

Az Ukrajna elleni találkozót csütörtökön rendezik meg, szintén Pécsett.

Eredmény – férfi kosárlabda Eb-selejtező

Magyarország – Ciprus 77-64 (21-21, 18-9, 26-20, 12-14)

Magyarország: Trotter 4, Horváth 3, Hanga 22, Lóránt 25, Trepák 2. Cserék: Wittmann 4, Szabó M. 7, Tóth Á. 4, Vojvoda 4, Fodor 2. Szövetségi kapitány: Rátgéber László

Ciprus legjobb dobói: Trisokas 20, King 17, Razis 7


Az élő szöveges közvetítésünket az alábbiakban olvashatod vissza.

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK! 77-64-RE GYŐZÖTT MAGYARORSZÁG VÁLOGATOTTJA!

4. NEGYED:

10. PERC: Hangáé az utolsó szó.

10. PERC: Szándékos fault Trepák ellen, lerántotta Kinget a nyakánál fogva. Az első büntető kimarad, a második nem, a végén pedig a támadás után kimarad a triplakísérletük – 75-64!

9. PERC: Megint elalszunk. Előbb Trisokas, majd Illaidis talált be – 75-63.

8. PERC: Szabó Miklós is remekül játszik. Hanga passzát a palánk alól egy dobócsel után tette fel. 75-59!

Lóránt biceg le a pályáról időközben.

7. PERC: Hanga tempója most nagyon kellett – 73-59! Majdnem tripla lett egyébként.

6. PERC: Megint Trotter adta el a labdát. Időkérés a mieink részéről. Rátgéber koncentrációt kér a játékosoktól, szerinte a kulcs a védekezés, valamint a türelmes játék. Nem szabad eladni a labdát, hogy könnyű kosaraklat szerezzen az ellenfél.

5. PERC: Fodor Márton szerez labdát, indítja Hangát, aki faulthatáron dobja be a kettest. Azért kaphatott volna plusz egyet. 71-59!

5. PERC: Kaskiris még a pályán van, értékesített is két büntetőt. Majd Michail elcseni a labdát a mieinktől, és ziccert dob. 69-59! A 69 mindig jól hangzik, az 59 már kevésbé, megint csak tíz.

Újabb magyar mák, lépéshiba amott.

3. PERC: Trotter elhibázza a támadás elejét és végét is, de a ciprusiak is rontanak. Az újabb magyar támadás végén Michail faultolt Fodor Mártonnal szemben. Szándékosnak ítélik, Fodor kettő pontja bemegy, és jöhettünk oldalról. Vojvoda eladta – 69-56!

3. PERC: Időt kér Rátgéber László, ugyanis Sizopoulos kosarával már csak 11 pont a különbség. 67-56!

Most gyengén dobnak a csapatok.

2. PERC: Mázlink van, mert eladtuk a labdát a ciprusi pontszerzés után. Liatsos kapott faultot. Horváth Ákos vállalta el, de nem jött be neki, ezen a mérkőzésen kevésbé tud húzóember lenni Horváth, szerencsére van helyette más, aki tud. 67-54!

1. PERC: Razisé az első kosár a zárónegyedben, amelyre Szabó Miklós válaszol egy duplával – 67-52!

Most már magabiztos a magyar válogatott előnye, de ahogy a kapitány is jelezte az egyik időkérésnél, jó lenne minél nagyobb különbséggel megnyerni a találkozót.

3. NEGYED:

Vége a negyednek, 65-50-re megyünk!

10. PERC: Büntetők itt is, ott is a negyed végén, majd egy teljesen kijátszott magyar támadás, a legvégén Lóránt triplával! 65-50!

Ott van a mérkőzésen minden pécsi, aki számít, például Lovasi András zenész vagy éppen Iványi Dalma kisbabájával.

9. PERC: Trisokast nem tudjuk tartani most. 18 pontos. Lóránt meg 23 pontnál jár. Klasszis teljesítmények ezek – 61-48!

MINDEN KOSÁR FONTOS! – mondja Rátgéber László az időkérésnél! Ciprus kérte ki.

8. PERC: Trotter lement, helyén Wittmann Krisztián. Lóránt Péter remekül játszik, egyedül csinálta volna meg, odaütöttek, a két büntetőt bedobta, majd miután elhibázza Ciprus saját támadását, Hanga talált be, máris 15 pont a differencia! 59-44! Felőrüljük a vendégeket.

7. PERC: Kezd jó lenni a hangulat: a magyar válogatott egyre jobban elhúz ellenfelétől, a közönség is hálásabb. Trisokas pontjaira Szabó Miklós válaszol – 55-44!

6. PERC: Trisokas azonnal válaszol, de Lóránt Péter erőt demonstrál: King mellett volt eredményes – 53-43!

6. PERC: Tíz-tíz-tíz! Hanga Ádám emelte fel. 51-41!

Remek magyar védekezés végén Trisokas a támadóidő lejárta előtt Vojvoda szorításában elbotlik, földre kerül. Kisebb bunyó, de Vojvodát sikerül lecsillapítani. A feldobás után mi jöhettünk.

5. PERC: Trisokas, majd Hanga gólpárbaja után King keményen odacsap Vojvodának, amiért a magyar játékos is technikait kapott. Járt nekünk a két büntető elsőként, Vojvoda be is lőtte ezeket. 49-41!

3. PERC: Razis a palánk alól pörgette a kosárba, könnyen elengedtük – 43-39! Hanga azonnal válaszolt egy hasonló betörés végén. 45-39!

Ha kicsit jobban figyelnénk a védekezésben, meg tudnánk ugrani egy tízessel.

2. PERC: Már megint King marad tisztán, pedig tudjuk, hogy jól céloz. Lóránt is. 43-37!

1. PERC: Lóránt tempója – 41-35!

1. PERC: Az első támadás a vendégeké, a triplájuk lepattant, megszerezték a lepattanót, amit King aztán megkapott és bedobott – 39-32! A magyar támadás aztán elhal, jön a ciprusi kontra, amely végén Michail estében is betalál. Sőt, a játékvezetők szándéákos faultot fújtak a teljesen ártatlan Lóránt ellen, a büntető is bement, majd jöhetett oldalról Ciprus – 39-35!

Az első félidő után a mezőny legeredményesebb játékosa Lóránt Péter 13 ponttal, őt követi Anthony King 12 egységgel, majd Trisokas 9 és Hanga 8 ponttal.

A ciprusi Kaskiris és Michail három faulttal rendelkezik, a mieink közül Lórántnak, Trotternek és Tóth Ádámnak van két személyi hibája.

A mieink 51,5 százalékos pontossággal dobnak, 33 kísérletből 17-et dobtak be. A vendégek 31 dobásból 13-at értékesítettek.

VÉGE A MÁSODIK NEGYEDNEK, A FÉLIDŐBEN 39-30!

2. NEGYED:

10. PERC: Még volt 9 másodperc hátra, a cipriusiak vezethették a támadást, de eladták a labdát (vagyis megszereztük), így a slusszpoén Trotteré lett, 39-30 a félidőben.

10. PERC: Lóránt egy az egyben megverte ellenfelét, kosárra dobott, a gyűrűről lepattabnó lasztit Hanga tette vissza – 37-30.

10. PERC: Szép támadást játszott ki Ciprus, de a triplakísérlet sikertelen volt. Az ellentámadást Vojvoda befejezhette volna, de még továbblőtte Hangának, aki közeléről nagy homályt dobott.

9. PERC: Na véééégre! Előbb Trepák dobja be mindkét büntetőt, majd Lóránt Péter ziccerével 35-30, újabb időkérés.

8. PERC: Koronides messziről próbálkozott rossz helyzetből, nem is sikerült a tripla. Ellenben Trotter végre betalál, szépségdíjas mozdulattal. Ezek után pedig kapunk egy gyerekes kosarat: Liatsos kosarával továbbra is csak egy pont a differencia, 31-30!

6. PERC: Előbb Kaskiris volt ereményes, majd Razis talált be, máris csak egy pont volt as különbség, sőt: Trotter eladja a labdát a magyar támadás alkalmával, és bár King jó helyzetben kapta az asszisztot, Ciprus túlbonyolította a támadásbefejezést, szerencsénkre – 29-28!

A ciprusiak sokat szabálytalankodnak, ha a magyar csapat megindul, már a pálya közepén odaütnek, nehogy lerohanjuk őket.

5. PERC: Kaskirisnek nem megy a büntetőzés, csak egyet értékesített – 29-24! Nagy kár, hogy Trotter egy gyönyörűen kijátszoitt támadás végén elhibázza a triplát.

5. PERC: Hiába, mert az első ciprusi támadás végén a támadóidő lejárta után egy elhibázott tripla érkezett, majd egy eladott labda. Ezt meg is büntette a magyar válogatott: Tóth Ádám Horváth Ákos passza után volt eredményes – 29-23!

Időt kért a ciprusiak kapitánya.

4. PERC: Tóth remekül szállt be, miután senki nem védekezett rajta, tempót értékesített közelről – 27-23!

Sokat cserél Rátgéber László, bent a pályán Tóth Ádám.

3. PERC: Továbbra is nagy a rohanás: amíg Vojvodának nem jön össze a tripla, Trisokas zsákol egyet a gyors lerohanás végén. 25-23!

2. PERC: Trisokas rutinos játékos, jóval 30 felett is remekül ment be a palánk alá, és egy dobócsel után kiharcolta magának a faultot. Az első büntetőt kihagyta, majd a másodikat is.

2. PERC: Vojvoda Dávid nagyszerűen játszotta meg magát, betört a körtébe és egyedül felemelte, 25-21 a mieink javára.

“A külső sorban mindenki jó dobónak minősül, úgyhogy a legfontosabb számunkra az, hogy agresszívebbek legyünk náluk” – mondta Rátgéber korábban a ciprusiakról. Azt is elmondta, ha ki akarunk jutni az Eb-re, sokkal agresszívabbnak kell lennünk.

1. PERC: Az első magyar támadás sikertelen, de megvan a lepattanó Lórántnak, aki felteszi, 23-21-re vezetünk.

Védekezésben mindenféleképpen javulnia kell a magyar válogatottnak a Kingre építő Ciiprus ellen.

1. NEGYED:

10. PERC: Hanga egy büntetőt dob be a kettő közül, és mivel King a félpályáról eleresztett dobásával ezúttal pontatlan volt, 21-21 az első negyed végén az állás.

9. PERC: Hanga ellenállhatatlan. Nem tudja megállítani Trisokas, így a pontok mellé jöhetett egy büntető is. Mindez azonban elolvadt, mert King a másik oldalon ismét betalál – 20-21! Eddig nagy rohanás a mérkőzés.

8. PERC: Wittmann Krisztián is a pályán, és ha már ott van, egyedül tör kosárra, be is megy. Trisokas válaszol – 18-19!

“Egy harcias csapatról van szó, régóta együtt játszanak a tagjai, idén is korán elkezdték az alapozást, egy hónapot együtt tudtak tölteni korábban. Az amerikai centerük, Anthony King az egyik kulcsemberük, neki nem szabad megengedni, hogy uralja a festéket, valamint van pár görög játékosuk, akiket honosítottak” – nyilatkozta Rátgéber László kapitány a kezdo5.hu oldalnak a meccs előtt. Igaza volt.

7. PERC: Horváth Ákos kihagyja a ziccert, de jobbról érkezik a levegőben úszva Hanga, és bezsákolja a labdát – 16-15!

6. PERC: Kinget nem tudjuk tartani, nyolcadik pontját szerezte – 14-15!

6. PERC: Lóránt két büntetőt dobhatott, ezekkel át is vettük a vezetést. Trotter egyelőre bizonytalan, lépéshibát is vétett. 14-13!

Pályán a magyar válogatottban Szabó Miklós Trepák helyén.

5. PERC: Michail összeszedte harmadik faultját is, ez nekünk csak jót jelent.

4. PERC: Egyelőre nem a legjobb a magyar válogatott védekezése, hiszen folyamatosan az egyenlítésért küzdünk. King kétszer is betalált, de ott volt Hanga is, na meg Trisokas – 11-13!

3. PERC: Már megvan a negyedik faultunk is, ez nem jó.

Az túlzás, hogy jó a hangulat a pécsi csarnokban, de azért vannak nézők.

3. PERC: Trotter szerzett labdát, és remekül indította Hanga Ádámot, aki Trisokas duplájára után válaszol egy kétpontossal. 7-7!

2. PERC: Gyors egymás utánban két magyar fault.

2. PERC: Lóránt Péter egyenlít – 5-5!

Szabó Zsolt nincs ott a magyar keretben, mert elrontotta a gyomrát.

1. PERC: Horváth Ákos triplával válaszolt, már vezetünk is, de nem sokáig, mert Razis is hármassal jelentkezett – 3-5!

1. PERC: Az első támadás a vendégeké. Egy tempóval Kingé az első kosár – 0-2!

Már biztos, hogy a magyar válogatott a Trotter – Horváth Ákos – Lóránt – Hanga – Trepák összeállításban kezd.

A vendégek a Razis – Michail – Llatsos – Sizopoulos – King ötössel kezd majd.

Hamarosan kezdődik a mérkőzés a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban.

Egy Ukrajnában elszenvedett vállalható, ám a végjáték miatt bosszantó vereséggel kezdte a magyar válogatott az Eb-selejtezőket Rátgéber László szövetségi kapitány vezetésével.

A mieink első hazai meccsüket, az osztrákok ellen nagy lelkesedéssel és hatalmas hajrával meg tudták nyerni, ám azután ismét kikaptak, igaz, Horvátország ellen vérmes reményeink nem is nagyon lehettek.

Várható kezdőcsapatok

Magyarország: Trotter – Hanga – Horváth Á. – Lóránt – Trepák.

Ciprus: Razis – Pittakas – Sizopoulos – Liatsos – King.

A magyar csapat, amelyben egyértelműen Hanga Ádám a húzóember jó esélyekkel pályázik a továbbjutásra, ezzel az Eb-részvétel kivívására, ehhez azonban hozni kell a kötelező győzelmeket, és mellette egy bravúr sem ártana.

A Ciprus elleni hazai találkozó a kötelező győzelmek kategóriájába tartozik, ráadásul a találkozó Pécsen lesz, a szövetségi kapitány, Rótgéber László korábbi sikereinek helyszínén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik