Megérkezett az eső Magyarországra, de az angolos időjárási körülményeket már nem várták meg a magyar paralimpikonok, ugyanis a 33 tagú magyar küldöttségből jó néhányan vasárnap elrepültek Londonba.
A brit fővárosba tartó gépen ott volt a 15 tagú úszócsapatunk, köztük Sors Tamás háromszoros paralimpiai bajnok klasszisunk vagy éppen Vereczkei Zsolt, aki szintén volt már érmes paralimpián.
Az atlétáink is kiutaztak, többek között Biacsi Ilona és Biacsi Bernadett. Ahogyan arról írtunk, az ikerpár viheti a magyar zászlót a paralimpián, ha ehhez a szervezőbizottság hozzájárul majd.
Összesen 35-en szálltak fel a Liszt Ferenc Repülőtérről (a sportolók mellett edzők, segítők), és a Sport24 is ott járt akkor, amikor a szeretteik elbúcsúztak újabb londoni reménységeinktől.
A paralimpia augusztus 29-től szeptember 9-ig tart majd Londonban. Vannak, akik később utaznak, mint például kerekes székes vívóink, akiknél pár nappal ezelőtt jártunk.
Videó – ott jártunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: