Sport

Vállalható vereség Horvátországban

császár (császár gábor, )
császár (császár gábor, )

A magyar férfi-kosárlabdaválogatott 89-65-ös vereséget szenvedett a horvátországi Eb-selejtezőben. A folytatásra nézve ugyanakkor bíztató volt a mieink játéka.

Nem indult túl jól a mérkőzés magyar szempontból, ugyanis míg a horvátok többnyire mindent bedobtak, addig Rátgéber László fiainak kezében dadogott a labda a támadásoknál. A hetedik percben még csak a második mezőnykosarunkat szereztük, igaz Vojvoda triplájával 10-6-ra módosult az állás, sőt, feljöttünk 14-12-re is, a horvát kapitány így időkéréssel próbálta megtörni a lendületünket.

A negyed végét meg is nyomták a házigazdák, majd a második negyedben Ukic vezérletével tovább növelték előnyüket. Ugyan tartotta magát becsülettel a magyar együttes, a félidőben így is 47-32-re vezettek a horvátok.

Fordulás után sem változott a játék képe és nagyon ellépett a házigazda, Fodor triplájával jöttünk vissza húszon belülre a 27. percben. A cserepadról beszálló Vojvoda színt vitt a játékunkba, majd az utolsó negyedben Hanga szerzett remek kosarakat.

A vége ugyan 89-65-ös horvát győzelem lett, azonban számos bíztató jelet mutatott a magyar együttes az ellen a Horvátország ellen, amely kimagaslik ebből a csoportból.

A mieink három mérkőzés után egy győzelemmel és két vereséggel állnak. A mieink legközelebb augusztus 27-én, Pécsen fogadják Ciprust.

Eredmény – Európa-bajnoki selejtező, 3. forduló
Horvátország-Magyarország 89-65 (20-14, 27-18, 20-18, 22-15)
A legjobb magyar dobók:
Hanga 19, Vojvoda 10

 

Az alábbiakban élő, szöveges tudósításunkat olvashatod.

Vége a mérkőzésnek!

4. NEGYED:

10. PERC: Mind a két oldalon kimaradtak a lehetőségek, majd Trotter vert be két büntetőt, a vége 89-65 lett.

9. PERC: Ukic mindent bedob, előbb egy bravúrkosarat, majd egyet falttal együtt. A büntetőt már kihagyta (89-63).

7-8. PERC: Lóránt két értékesített büntetőjével csökkent a két csapat közti hátrány, ami azért még így is jelentős. Hanga dobta meg a negyedik tripláját.

6. PERC: Szépen járattuk a labdát melynek a végén Trepák a sarokból dobott szép hármast. Triplával felelnek a horvátok. Lóránt hármasa kimaradt, az ellenakció Marcinkovic kosarával zárult (83-58).

5. PERC: Többször is sikeresen levédekezték a horvátok a mieink támadását, azonban a lepattanót rendre sikerült megszerzeni. Végül Hanga a levegőben úszva süllyesztette el a labdát a gyűrűben (77-55). A túloldalon Andric értékesített egy büntetőt.

4. PERC: Rohanós lett a játék, ez nem nekünk kedvez. Marcinkovic be is talál.

2-3. PERC: Andric váltotta duplára Simon asszisztját, majd Saric kapott bámulatos labdát, be is húzta a gyűrűbe. Hanga válaszolt, egy bravúrkosár után bedobta a plusz egyet (75-53).

1. PERC: Megy az utolsó felvonás, a mieinké az első támadás, ám egy labdaeladás után horvát kosár nyitja az etapot. Egy kimaradt Vojvoda tempó után Saric nem hibáz a túloldalon.

3. NEGYED:

10. PERC: Vojvoda nyújta ma a legjobb teljesítményt magyar oldalon, ad egy kis színt a játékunkba. Most épp trojkázott, 67-50 az állás három negyed után.

9. PERC: Szabó Zsolt duplája kimaradt, a túloldalon Simon robogott végig két pontért.

8. PERC: Ezek Vojvoda pillanatai voltak, előbb szépen segített be a védekezésbe, majd egy szemet gyönyörködtető labdát adott Tóthnak a palánk alá, jött is a két pont.

7. PERC: Na, Fodor értékesít egy szép hármast, újra húszon belül a magyar együttes. Időt is kérnek a horvátok (63-44). Szép játékkal folytatódott a mérkőzés, egy bejátszás után Andric zsákolt. A túloldalon Szabó Zsolt büntetőzhetett, egyet dobott be.

6. PERC: Trepák villant ismét, majd Simon szerzett labdát horvát oldalon.

5. PERC: Fodor triplája perdül le a gyűrűről, a meglóduló Markota senkitől sem zavartatva zsákolt (63-39).

4. PERC: A következő kosár is a miénk, Trepák szerzi, Ukic válaszol egy ziccerrel.

3. PERC: Időt kért a magyar stáb. Szabó Zsolt ponttal szállt be a padról.

2. PERC: Lóránt próbálta meg betakarni Markotát, aki 2+1-es akciót vitt véghez (57-35).

1. PERC: Folytatódik az összecsapás, a horvátoké az első támadás, Zoric dobja be, majd Trepák rontása után jön egy újabb hazai kosár. Hanga is és Bogdanovic is bedobott egy triplát.

Vége az első félidőnek.

2. NEGYED:

10. PERC: A félidő utolsó perce két eladott magyar labdát és egy-egy kimaradt helyzetet hozott.

9. PERC: Ukic növeli tovább a horvát előnyt, majd hiába maradt ki Hanga távoli triplája, Trotter labdát szerzett és indította a kosárra egyedül törő Lórántot. Ukic triplával jelentkezett (47-32).

8. PERC: Trepák duplájára Zoric válaszolt, majd Lóránt szedett le egy támadót, amit leosztott az üresen maradó Trotternek (42-30).

7. PERC: Jók a horvátok, ezt azért el kell ismerni, Markota büntet a “belvárosból”. Nekünk ugyanakkor van egy Hangánk, aki megmutatja, a magyarok is tudnak triplázni (39-26). Zúg a “magyarok, magyarok!”

6. PERC: Hangának ütöttek oda, de csak az egyik büntető után szottyant a háló. A Manresa magyarja később visszaszedett egy támadópattanót, faltoltál, ezúttal pedig mind a kettőt értékesítette (34-23).

5. PERC: Védelmi hiba itt is, ott is, mind a kettőt könyörtelenül megbosszulta az ellen. Tőlünk Fodor. Stipcevic az elvártnál könnyedebben lépett be a festékbe, két horvát pont lett a támadás vége.

4. PERC: Hm, hát triplázni a horvátok azt tudnak nagyon, Rátgéber kér időt. Na, Ferencz a padról beszállva, második leütésre egy fadeaway (hanyattdőlös) duplával jelentkezik (30-18).

3. PERC: Tóth hozza vissza a magyar csapatot tízen belülre, ám Andric egy szép egyéni akció végén mezőnyből is betalált (27-16).

2. PERC: Stipcevis közben bevert egy hármast, majd egyet kihagyott, Andric pedig értékesített két büntetőt (25-14).

1. PERC: Megy a második tíz perc, sajnos az első támadásunk kimarad, a gyűrű tövén landolt a hármas. Az ellenakciónál Szabó Zsolt labdát szerzett, de Wittmann dobása is kimaradt.

Sok magyar szurkolóban felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért tűnik kissé foghíjasnak a csapat a magasabb posztokon. Nos a sérülések nem kímélték az együttest, illetve vannak olyanok, akik egyéb okok miatt hiányoznak, így összességében öt játékost kell nélkülöznie Rátgéber Lászlónak.

1. NEGYED:

10. PERC: Hanga nagyon elemében van, betört majd feltette a lasztit, Szabó pöcizte be. A túloldalon beesett egy tempó, majd Bogdanovic értékesített két büntetőt, 20-14-re vezetnek a horvátok egy negyed után.

9. PERC: Na, Hanga labdát szerez, majd Vojvodát szolgálja ki, feljövünk 14-12-re, a horvátoknak kell időt kérnie. Így kell ezt kérem szépen! Két büntetővel azért megint megléptek egy kicsit.

8. PERC: Bogdanovic csak egy büntetőt értékesített, majd egy kettő az egy elleni szitut sikerült kihasználnunk, Hanga látványos zsákkal húzta be a gyűrűbe a labdát (14-10).

7. PERC: Na végre, szép labdajáratás végén Vojvoda hintett be egy triplát. A túloldalon is sült egy trojka, majd Vojvoda villant ismét Szabó passza után (13-8).

6. PERC: Nem, nem és nem. Továbbra sem tudjuk érdemben támadni a gyűrűt. Horváth dobása után a gyűrűből szédült ki a labda, Hanga betörése közben pedig kicsúszott a kezéből a laszti. Ukic közben újra a büntetővonalra állhatott, mindkettőt kihagyta.

4-5. PERC: Védekezésben nem vagyunk rosszak, a támadásaink azonban nem ülnek, márpedig ebből gyors akciókat vezet a hazai csapat. Előb Markota, majd Zoric dobott két pontot, utóbbi kihagyott egy büntetőt is (10-3).

3. PERC: Babic is megmutatta, hogy tud a triplavonalon túlról is kosarat dobni, 6-3 oda. Trotter a túloldalon a gyűrű tövére dobott egy tempót.

2. PERC: Két magyar dobás is kimaradt, ugyanakkor egyszer Trepák nyúlt bele szépen egy passzba, majd Hanga takart be egy horvátot. Trotter vágott be egy triplát, így egyenlítettünk.

1. PERC: Lórántnak nem sikerült elhoznia a labdát, így övék az első támadás. Trotter egyből be is ütött egy faltot. Ukic dobhatott kettőt, csak az egyik ment be (1-0). Egy magyar labdaeladás után Zoric értékesített egy ziccert.

Köszöntjük Kedves olvasóinkat, Eszéken a játékosok még nagyban melegítenek, de hamarosan kezdetét veszi az összecsapás. Hajrá, magyarok!

Előzetes: nem mondhatni, hogy a magyar válogatott lenne a párharc esélyese, ugyanis a horvát együttes számít a selejtezőcsoport toronymagas favoritjának – hibátlan is eddig. Természetesen azért nem szabad feltett kézzel kimenni a parkettre, bíztató lehet, hogy déli szomszédaink csak hosszabbítás végi triplával tudtak nyerni Ukrajnában, ahol Rátgéber László együttese is tisztességgel helyt állt.

Akikre biztosan figyelnünk kell majd, az a jelenlegi horvát csapat két kiválósága, a pontgyáros Bojan Bogdanovic, illetve az irányító Roko Leni Ukic.

Bővebb beharangozónkat IDE kattintva olvashatod.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik