Sport

Kávésbögrével verte agyon férjét a bírónő

lois ann goodman (lois ann goodman)
lois ann goodman (lois ann goodman)

Éppen a US Open selejtezőjére tartott dolgozni a 70 éves vonalbíró, Lois Ann Goodman, amikor a rendőrök lekapcsolták.

Szomorú szenzáció vezette fel az idei US Opent. A Grand Slam-sorozatba tartozó amerikai teniszversenyen hosszú évek óta közreműködő vonalbírónő, Lois Ann Goodmant letartóztatták, mert azzal vádolják, hogy áprilisban los angeles-i otthonukban megölte 80 éves férjét, Alan Goodmant.

A 70 éves nő éppen a US Open selejtezőjére buszozott a verseny hivatalos ruházatában, amikor őrizetbe vették. A hatóságok szerint az idős asszony egy kávésbögrével úgy fejbevágta férjét, hogy az meghalt.

Az asszony vallomása szerint éppen egy teniszmeccsről érkezett haza, de a házat zárva találta. Lois Ann azt vallotta, hogy férja szívroham miatt esett le a lépcsőn, de vissza tudta segíteni őt az ágyba.

“A kezdetektől fogva gyanús volt az ügy – mondta a los angeles-i rendrőség illetékese, David Storaker, a megyei halottkémi hivatal szóvivője, Ed Winter pedig a következőket osztotta meg a nyilvánossággal. – Rögtön kiderült, hogy Alan Goodman sérülései nem támasztották alá Lois Ann vallomását. A boncolás később kimutatta, hogy valamilyen tárgy által okozott sérülések vannak az áldozat fején”.

A helyszíni szemle is tovább erősítette a gyanút, a vérnyomok kizárták, hogy a férfi leesett a lépcsőn, találtak viszont egy törött kávésbögrét.

A USA tenisz szövetségének elnöke, Anette Buck szerin Goodman-asszony ártatlan. “Évek óta dolgozunk együtt, nem hiszem, hogy elkövette, amivel vádolják”. A US Open sajtófőnöke, Tim Curry is hasonlóan nyilatkozott, várják vissza a tapasztalt vonalbírót.

Az idős pár több évtizede házas, három gyermekük született. Goodmant visszaszállítják Los Angelesbe, ahol szembe kell néznie a váddal, ami miatt, ha beigazolódik, életfogytaiglani börtönt kaphat.

A gyilkossággal vádolt Lois Ann Goodman közömbösen fogadta a bilincset, csak nevét mondta el, és annyit, hogy “igen”, amikor egy űrlapra kértek tőle aláírást.

Videó: gyorsan lábrakapott a hír a tengerentúlon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik