Sport

Kupa, majd NB II

Alakul a csapat – komoly futsalos tervek vannak Fehérváron. Nemzetközi kupát rendeznek, és a másodosztályra készülnek.

Nyugodtan lehet mondani, hogy nem kispályások a Fehérvár Futsal csapatának megálmodói. Egy évvel ezelőtt amolyan próba jelleggel meghirdették a városban az amatőr bajnokságot, majd ennek mezőnyéből merítve idén már az NB II Nyugati csoportjába neveztek. Kedden sajtótájékoztatón számoltak be terveikről. „Ötven labdarúgóval kezdtük a kiválasztást, de mára kialakult nagyjából az a húszfős keret, amely nekivág a bajnokságnak. Már csak meghatározó játékost szeretnék igazolni” – tudtuk meg Balogh Tamás csapatmenedzsertől.

Nem is akármilyen csapattal, hiszen az egykori Videoton játékosok mellett sikerült leigazolni a magyar válogatottban 27 alkalommal pályára lépő Reveland Zoltánt, de ígérete szerint a 12-szeres válogatott Kis Krisztián is beszáll majd egy-egy meccsre. Ő felel ugyanis a gárda szakmai munkájáért, de mellette a Magyar Hallássérült Férfi Futsal Válogatott szövetségi kapitányi tisztét is betölti. „Most úgy tűnik, hogy a pályán van szükség a tapasztalatomra, de a későbbiekben az oldalvonalon kívülről szeretném segíteni a csapatot” – fogalmazott.

Segítője, Beszédes Sándor rutinos futsaledző, hiszen 2006-ban már a fehérvári Bau Regia csapatát is irányította az NB II-ben. „A csapat gőzerővel készül, a lehetőségeinkhez képest heti két-három alkalommal edzünk, játszottunk már a Veszprém ellen két edzőmeccset, felemás sikerrel. Úgy látom, jó kis csapat van kialakulóban, s nem utolsósorban jó közösség is lesz, amely reményt adhat a jó eredmények eléréshez” – hangsúlyozta Beszédes.

Olyannyira nagy fába vágták a fejszéjüket Balogh Tamásék, hogy szeptember elsején hagyományteremtő szándékkal egy nemzetközi tornát rendeznek a Videoton Oktatási Központban, a Fehérvár Futsal Kupát, amely a futsal 1992-es hivatalos megjelenése óta az országban a második ilyen komoly megmérettetés. A nagyközönség is találkozhat tehát a Fehérvár Futsal csapatával ezen a saját rendezésű kupán, amely utolsó állomása lesz a harmadikán induló bajnokságra való felkészülésnek. Igazán erős mezőnyt sikerült verbuválni erre a délutánra, a Dunakeszi Kinizsi, az osztrák 1. FC Murexin Allastars Wiener Neustadt és a szlovák Cekan Mekenroff 1897 gárdái lépnek parkettra a hazaiak mellett.

Reveland Zoltán szerződtetése nem mindennapi, igazi erőssége lehet a fehérvári gárdának, bár sokakat meglepett, hogy kilenc év után távozott a Cső-Montage csapatától. „Tetszettek a vezetők által felvázolt elképzelések, és elgondolkoztam a váltáson. Azért is igazoltam ide, hogy a nagyratörő terveikben tudjak segíteni a rutinommal és a tudásommal. Nagyon remélem, hogy ez sikerülni fog, és jövőre már az NB I-re fogunk készülni!” Ez annál is inkább fontos lehet a kapus számára, mivel a másodosztályból nem gyakran hívnak meg játékost a válogatottba, így abban bizakodhat, hogy csupán egyéves lesz a száműzetése a legjobbak közül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik