Sport

Nyerhető meccsen kaptunk ki az ukránoktól

tyler metcalfe (tyler metcalfe)
tyler metcalfe (tyler metcalfe)

A magyar férfikosárlabda-válogatott megkezdte szereplését az Eb-selejtezőkön: Ukrajna ellen az utolsó percben buktunk el.

Csapatunk sajnos nem kezdte jól az ukránok elleni kvalifikációs meccset, hiszen Hangáék a jó támadójáték ellenére hátul gyengén zártak, és a hazaiak keze kintről is remekül elsült. Ennek ellenére nem nyerték meg az első játékrészt nagy különbséggel a kék-sárgák, köszönhetően a sok magyar triplának: 23-20 volt oda az első szünetben.

A második negyedre aztán Rátgéber László helyretette a fejeket, és elkezdtünk labdát szerezni hátul, elöl pedig Hanga, Trotter és Horváth hozta a pontokat. Egy javítani való lett volna még: a lepattanók statisztikájában nem túlzás állítani, hogy pocsékul szerepeltünk, hiszen mindössze egyszer szereztük meg a játékszert egy elrontott dobás után.

A szünetre mégis átvettük a vezetést, hiszen az etap végén Hanga triplája utat talált magának a gyűrűbe. A folytatásban már öttel is mentünk, pörögtünk, szinte lehetetlen labdaszerzéseket mutattunk be, így reménykedtünk, hogy talán megszerezhetjük a kétpontot a lefújáskor.

Azonban változott a helyzet, szépen lassan átvették a vezetést az ukránok, majd a negyedik negyedben már esélyünk sem volt egyenlíteni a hibáink miatt: az utolsó percben a Manresa légiósa és Horváth is labdát veszített, ezeket a rontásokat pedig megbosszulták a hazaiak, így végül 77-71-re megnyerték a találkozót.

“Gratulálok az ukránoknak, mi szervezetten játszottunk, kivéve az utolsó két percet, amikor elhamarkodott megoldásokat választottunk. Három statisztikai mutatónak tudható be ez a vereség: az ellenfél csaknem hússzal több lepattanót szedett, 32 büntetőt dobott, és a bírók 15-tel több faultot fújtak ellenünk. Ezzel együtt ha így játszunk a folytatásban is, akkor kijuthatunk az Eb-re” – nyilatkozta Rátgéber László a mérkőzés után.

A magyar válogatott legközelebb kedden, Szombathelyen fogadja majd Ausztriát.

Eredmény – kosárlabda Eb-selejtező, 1. forduló
Ukrajna – Magyarország 77-71 (23-20, 16-21, 18-18, 20-12)
A legjobb magyar dobók: Hanga 21, Szabó M. 10, Horváth 10, Wittmann 8

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a mérkőzésről.

Vége a mérkőzésnek, egy szinte már megnyert meccset buktunk el az ukránok ellen.

4. NEGYED

10. PERC: Horváth Ákos hagyta el a játékszert, majd egy triplával kísérleteztek, ami kimaradt, de leszedték a lepattantót. Bertt dobhatott kettőt, ami be is ment, így hárommal mentek. Hanga az időkérés után kihagyta a triplát, majd jöhettek az ukránok két büntetővel, amiből egy ment be (75-71). 6 másodperccel a vége előtt Horváth is hibázott, így ez a meccs már elment, főleg, hogy még két büntető bevertek az ukránok (77-71).

9. PERC: Hangától elvették a labdát, majd a ziccert bedobták, így már 72-71-re vezetnek. Sajnos elveszítettük az előnyünket.

8. PERC: Hosszú másodpercekig dédelgettük a labdát pont nélkül, de így is jó. Ellenben az ukránok találnak egy kosarat, így már csak egypontos az előnyünk akkor, amikor 96 másodperc van hátra.

7. PERC: Megvan az öt csapatfaltunk. Az ukránok jöhettek kettővel, amiből egy sem ment be. Hanga parádés labdát osztott ki Trotternek, aki a gyűrű alól vágta be, már öt közte.

6. PERC: Nem sok van már hátra, így mindkét csapatban a legjobb ötös van pályán. Szabó remekül verte meg az emberét centerben, így három van közte, 66-69.

5. PERC: Szabó és Natyazhko is pontot szerez, majd Horváth triplája kipattant a gyűrűről.

4. PERC: Ez parádés volt, Szabó egykézzel húzta be a gyűrűbe! 62-65 ide.

3. PERC: HANGAAAAA!!! Ellopta a labdát, majd zsákolással fejezte be az akciót. Az ukránok is szorgosan gyűjtögetik a pontokat, de még mindig mi megyünk eggyel.

2. PERC: Szabó Miklós a befejezőember egy ukrán kosárt követően, így megint nálunk az előny.

1. PERC: Most egyik oldalon sem sültek el jól a kezek, minden labda lejött a palánkról.

Kétpontos előnyből várjuk az utolsó játékrészt, amit jó lenne megnyerni, hiszen ez egy verhető ukrán csapat.

3. NEGYED

10. PERC: Horváth ziccere szerencsére becsorgott a gyűrűbe, majd leszedtük az ukránok próbálkozását. Wittmann!!!!!!!!!!!!!!! Az utolsó másodpercben a félpályáról engedte el a labdát, ami simán behullott a gyűrűbe!!! 57-59 nekünk!

9. PERC: Gladyr egyese bent, Horváth pedig homályt dobott.

8. PERC: Hűha… Gladyr hármasával már vezetnek is… Szerencsére egyenlítettünk két büntetővel, de így már nem mi vagyunk helyzeti előnyben.

7. PERC: A futásuk sikerrel járt… Már csak eggyel vezetünk, 51-50-re. Pedig ez egy nyerhető meccs.

6. PERC: Trotter kapta a labdát, majd szemrebbenés nélkül szórta be a hármast. Az ukránok futnak az eredmény után.

5. PERC: Hanga dupla, majd Kravtsov büntető: 46-49.

4. PERC: Trepák dobása pontatlan volt, Pecherové viszont nem (45-47).

3. PERC: Nagyon szép akciót vezettünk, de Horváth Ákos kihagyta a ziccert, majd Tóth is hibázott. Pedig most az ukránokat meg lehetne fogni, hiszen már második triplájukat rontották el.

2. PERC: Tóth Ádám remekül betalált, majd a büntetője is ült, így már öt volt közte javunkra.

1. PERC: Ezaz, csak mondani kellett. Horvát Ákos triplája nyitotta a negyedet azután, hogy lehalásztuk a lepattanót (41-43).

Lássuk az eddigi statisztikákat. A triplákat 47%-ban értékesítettük, míg az ukránok 50%-al, de a magyar csapat 15-ből hetet vágott be, míg a hazaiak csak 8-ból négyet. A támadólepattanókkal viszont gond van, míg az ukránok hetet szedtek le, addig mi csak egyetlen egyet.

Vége az első félidőnen, és vezetünk! Van mit csiszolni a játékunkon, de ne feledjük, ez egy elég tartalékos magyar válogatott.

2. NEGYED

10. PERC: Hanga ismét csak egyet dobott be a két büntetőből, majd Lórántot faltolták: a megítélt büntetőket bevarrta, így egypontra felzárkóztunk (39-38). Hangaaaa!!! Bámulatos triplát engedett el, így előnnyel, 41-39-el vonulhatunk öltözőbe.

9. PERC: Szépen szedték le az ukránok Hanga triplakísérlete után a lepattanót, majd megszereztük tőlük a játékszert.

8. PERC: Hanga ziccere bent volt, majd labdát szereztünk, de elügyetlenkedtük a helyzetet.

7. PERC: Bertt két büntetőből egyet szórt csak be, míg mi triplával zárkóztunk. Sajnos a palánkunk alatt két támadólepattanót is szereztek a hazaiak, így 37-33 oda.

6. PERC: Horváth bevágta keményen, majd Trotter hármasa kimaradt. Négy volt ekkor közte.

5. PERC: Csúnyán elrontottuk a ziccerünket, majd leindítottak az ukránok, és nem hibáztak. Pedig a második negyedben eddig jól védekeztünk, de most úgy tűnik megfordult a játék képe, elöl nem megy annyira (34-28).

4. PERC: Egy ukrán büntető bent, Wittman kettese nem. (29-26).

3. PERC: Húúúú, Zabyrcenko triplája hibátlan volt, 28-25 oda. Ezt követően mi jöhettünk két büntetővel: Hanga egyet bedobott, egyet rontott.

2. PERC: Parádés védekezés után Lóránt labdát szerzett, majd Hanga tisztán használta ki a ziccert (23-25).

1. PERC: Hangát szabálytalanul állították meg, majd Wittman triplája csont nélkül ült, egyenlítettünk (23-23).

Mindjárt jön a második negyed. Támadásban nagyon jók vagyunk, hátul azonban akadnak problémák.

1. NEGYED

10. PERC: A negyed utolsó másodperceiben egy kettest feltoltak az eredményjelzőre a hazaiak (23-20).

8-9. PERC: 17-11 az ukránoknak, de a büntetőt szerencsére kihagyták.. Szerencsére Lóránt kintről nagyon jó, a triplája után 17-14-re zárkóztunk, majd Hanga két triplája is csont nélkül bent volt (21-20).

6-7. PERC: Wittman három ember között tört be a palánk alá, majd eredményesen fejezte be az akciót. Drozdov hármasa majdnem ült. Hátul kicsit lyukas a védekezésünk.

5. PERC: Gladyr vágta be a hármast. Egyelőre azonos játékerőt képviselnek a felek, de jó lenne, ha a meccs végén mi örülhetnénk (15-9).

4. PERC: Lóránt szépen futott be a festékbe, de kihagyta a ziccert, csakúgy, mint Bertt.

3. PERC: Most mindkét oldalon kimaradt egy helyzet, majd Drozdov vágta be a ziccert. Hanga Ádám egy-egyben remekül tört be a palánk alá, de a gyűrűről leszédült a labda (10-7).

2. PERC: Szépen zsákoltak az ukránok, majd Trepák Zoltán emelt be egy szép hármast.

1. PERC: Az ukránoké az első támadás joga. Szépen védekeztünk, ám a lepattanó az ukránoké lett, de nem tudtak mit kezdeni a játékszerrel. Trotter a másik kosárnál triplát engedett el, eredménytelenül. Hanga viszont kihasználja a ziccert, de egy tripla miatt 4-3 oda.

Az ukránok legveszélyesebb játékosa az NBA-ben edződő Kirilo Fesenko lehet: igaz, hogy az elmúlt szezonban nem sokszor lépett pályára az Indiana Pacersben.

Dnyipropetrovszkban lezajlot a csapatok bemutatása. A himnuszok után pedig azonnal kezdődik a mérkőzés.

Előzetes: A magyar csapat a C csoportból kell, hogy kivívja a 2013-as szlovéniai Eb-n való indulási jogot. Ehhez azonban Ukrajnán, Horvátországon, Ausztrián és Cipruson át vezet az út. Az ötösből az első kettő juthat ki a kontinentornára, míg a hat csoport négy legjobb harmadikja is csatlakozhat majd a mezőnyhöz.

A szövetségi kapitány, Rátgéber László azonban nincs könnyű helyzetben, hiszen több alapemberét is nélkülöznie kell: Morgen Ferdinánd visszavonult, Báder Márton, Keller Ákos pedig kisebb egészségügyi gondokkal küzd. Itthon maradt Molnár András is, míg Obie Trotter és Hanga Ádám felkészülését sérülések nehezítették.

De hogy az ellenfélról is essen szó: az ukránokkal eddig hatszor meccseltünk, jelenleg 3-3 az állás, de ami érdekesebb, hogy eddig csak a hazai pályán játszó tudott diadalmaskodni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik