A 40 éves edző, akinek a nevét a német adatvédelmi törvények miatt nem lehet nyilvánosságra hozni 2000 óta úszóedző Kielben. A vádirat szerint az első szexuális zaklatás 2004 augusztusában egy krétai edzőtáborozás alkalmával történt, és 2006 márciusáig az edző 18 alkalommal kényszerítette szexre áldozatát, akinek a nevét a hatóságok szintén nem adták ki – írja a taggespiegel.de.
Az edző jelenleg egy észak-rajna-vesztfáliai sportklubban dolgozik. Májusban a debreceni Európa-bajnokság idején nevezték ki és első alkalommal akkor lehetett tagja a német edzői stábnak nemzetközi versenyen. Londonban is részt vett az olimpián.
“Teljesen meglepett minket a hír. Ő is aláírta az olimpiai becsület kódexet. Ha tudtuk volna, nyilván nem utazhatott volna Londonba, de természetesen az ártatlanság vélelme mindenkinek kijár, meg kell várjuk a tárgyalás végét” – nyilatkozta Christa Thiel a Német Úszószövetség, a DSV elnöke
Németországban hatalmas felháborodást váltott ki az ügy, hiszen a német úszósport amúgy sincs jó helyzetben. Az olimpián a medencés szakág egyetlen érmet sem nyert, amire az 1932-es olimpia óta nem volt precedens. Egyedül a férfiak nyílt vízi versenyében szerzett egy ezüstöt Thomas Lurz.
2003-ban a magyar úszósportot is megrázta egy hasonló botrány. Akkor Kiss Miklóst a Spartacus és a magyar úszósport egyik legjobb nevelőedzőjét vádolta meg alaptalanul egy hétéves kislány azzal, hogy zaklatta őt. Pedofília gyanújával az edző 13 napot töltött előzetes letartóztatásban, majd 2004-ben az ügyészség véglegesen felmentette a vádak alól.