Sport

Hatalmas siker az olimpiai villamos

Olimpiai villamos (olimpiai villamos)
Olimpiai villamos (olimpiai villamos)

Sikeres volt a szurkolói villamos ötletének megvalósítása, a szerelvény 4000 kilométert tett meg a londoni olimpia alatt, s eközben közel 100 ezren utaztak rajta – jelentette ki Fábián László ötletgazda a szerdai, Deák téri sajtótájékoztatón, amelyen több érmet nyert magyar sportoló is részt vett.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Teamforce sportmarketing ügynökség közös szervezésében az ötkarikás játékok megnyitójától szerdáig, tehát csaknem három héten át járta a főváros utcáit a piros-fehér-zöld színbe öltöztetett hannoveri villamos, s közben a szerelvényen utazók kivetítőkön nézhették az olimpia eseményeit.

“A villamos húsz nap alatt kétszer teljesítette a London-Budapest távot, eközben rengetegen megfordultak rajta. A személyes tapasztalataim alapján, valamint a Facebook-bejegyzéseket olvasva úgy érzem, az emberek nagy többségének tetszett az ötlet” – mondta az 1988-ban öttusában olimpia bajnok Fábián, aki a sport24-et Londonból tudósította, majd hozzátette: a sikeres fogadtatáson felbuzdulva a közeljövő nagyobb világversenyei – például a budapesti vívó-világbajnokság és vízilabda Európa-bajnokság, a Szocsiban sorra kerülő téli olimpia, valamint a brazíliai labdarúgó-vb – idején is szeretnék újra elindítani a mozgó szurkolói klubot.”

“Jó érzés, hogy egy kreatív megoldással a magyar sportrajongók számára még élvezhetőbbé tudtuk tenni a szurkolást. Úgy érzem, sportolóink Londonban kiadták magukból a maximumot, most, a játékok befejeztével pedig élvezzék a szurkolók szeretetét” – mondta Mihók Ildikó, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója.

A magyar olimpiai csapat szurkolói villamosára szerdán több londoni magyar hős is felszállt, köztük az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Fazekas Krisztina, a szintén győztes Kökény Roland, Dombi Rudolf kajakos duó, valamint Ungvári Miklós olimpiai második cselgáncsozó, míg a harmadik helyezettek közül az öttusázó Marosi Ádám és a birkózó Módos Péter
Újságírói kérdésre válaszolva Szabó Gabriella bevallotta, az olimpia kezdetén annak ellenére is nézték itthon a londoni eseményeket, hogy azt edzőjük megtiltotta nekik.

A szurkolói villamost nemzeti színű festéssel, Hajrá, magyarok! felirattal és négy sportág – úszás, vízilabda, öttusa, cselgáncs – egy-egy jellemző mozzanatából álló képpel díszítették fel. A járat az 1-es és az 1A, a 3-as és a 61-es vonalán járt július 27-étől augusztus 15-éig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik