Sport

Gyom lepheti el az Olimpiai Stadiont

london-olimpiai-stadion(210x140)(2).jpg (london, olimpiai stadion)
london-olimpiai-stadion(210x140)(2).jpg (london, olimpiai stadion)

Sam Allardyce, a West Ham labdarúgócsapatának menedzsere szerint az Olimpiai Stadion hamar rossz állapotba kerül, ha a klub nem költözhet oda.

A londoni, új építésű stadionban rendezték az olimpia atlétikaversenyeit, és a a látványos nyitó-, illetve záróünnepség is itt kapott helyet. A létesítmény jövője azonban kérdéses. A West Ham United tavaly októberben a Tottenham és a Leyton Orient csapatával egy időben nyújtotta be kérelmét a stadion bérleti jogára, amit azonban elutasítottak.

Az atléták befogadásának szükséglete miatt nem fogadták el a Kalapácsosok pályázatát, ám Sam Allardyce továbbra is ragaszkodik az arénának és környékének bérléséhez, mondván, így az a folyamatos Premier League-találkozók jóvoltából nem maradna kihasználatlanul.

„Ha az atlétika szentélyének szeretnék megtartani az Olimpiai Stadiont, akkor maximum ötévente egyszer adhatnak majd helyet egy világbajnokságnak – fejtegette Allardyce. – Csak nézzünk szét a nagyvilágban, ahol ezek az építmények már elhagyatottak. Vannak olyanok, melyek tele vannak gyommal. Az Olimpiai Park fantasztikus hely, de nem hagyhatjuk, hogy tönkremenjen.

Ha egy ilyen történelemmel és szurkolótáborral rendelkező klub, mint a West Ham nem költözhet oda, akkor évek múltán üresen áll majd a stadion. Bár megértem drukkereinket, hogy nem szeretnék elhagyni a nagy hagyományokkal rendelkező Upton Parkot, de ez egy hatalmas lehetőség a klubnak az előrelépésre.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik