Sport

Érmekkel búcsúzhatunk Londontól

magyar-kezilabda-valogatott(960x640).jpg (magyar kézilabda válogatott, )
magyar-kezilabda-valogatott(960x640).jpg (magyar kézilabda válogatott, )

A férfikézilabda-válogatott bronzmérkőzésen lép pályára, míg Kovács Sarolta és Tóth Adrienn a női öttusázók versenyében harcol majd a dobogóért a londoni olimpia zárónapján, vasárnap.

Mocsai Lajos együttese óriási csatában, egy góllal kapott ki a svédektől a pénteki elődöntőben, ám még így is maradt esélye arra, hogy a férfi szakág történetében először felállhasson az ötkarikás játékok dobogójára. Igaz, ehhez nagy bravúrra lesz szüksége, mivel a helyosztón azzal a horvát együttessel mérkőzik majd meg, amely a csoportküzdelmek során hét góllal legyőzte.

Az öttusázók női versenyében mindkét magyarnak van esélye a kiemelkedő szereplésre – ahogy tette azt szombaton a bronzérmet szerző Marosi Ádám -, Kovács Sarolta világbajnokságon, míg Tóth Adrienn Európa-bajnokságon volt második tavaly. Ahhoz azonban, hogy olimpiai dobogóra álljanak, vagy pontszerző helyen végezzenek, mindkettejüknek csúcsformában kell teljesíteniük a napot.

A címvédő férfi vízilabdázók számára az ötödik hely lesz a tét a spanyolok ellen, míg Kovács Attila az utolsó atlétikai számban, maratonin rajtol, Parti András pedig a hegyikerékpárosok között szerepel majd.

Az olimpia utolsó napjának programja (éremosztás 15 számban)
magyar vonatkozású program:
ÖTTUSA (Kézilabdacsarnok, Vizesközpont, Greenwich Park) – 1
9 ó: NŐI VERSENY – KOVÁCS SAROLTA, TÓTH ADRIENN
9 ó: vívás
13:35 ó: úszás
15:35 ó: lovaglás
19 ó: kombinált szám (lövészet, futás)

ATLÉTIKA (The Mall) – 1
12 ó: FÉRFI MARATON – KOVÁCS TAMÁS

KÉZILABDA (Kosárlabdacsarnok) – 1
férfiak:
a 3. helyért:
12 ó: MAGYARORSZÁG-Horvátország
DÖNTŐ:
16 ó: SVÉDORSZÁG-FRANCIAORSZÁG

VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok) – 1
férfiak:
a 7. helyért:
11:20 ó: Egyesült Államok-Ausztrália
az 5. helyért:
12:40 ó: MAGYARORSZÁG-Spanyolország
bronzmérkőzés:
15:30 ó: Montenegró-Szerbia
DÖNTŐ:
16:50 Ó: HORVÁTORSZÁG-OLASZORSZÁG

HEGYIKERÉKPÁR (Hadleigh Farm, Essex) – 1
14:30 ó: FÉRFI VERSENY – PARTI ANDRÁS

nem magyar vonatkozású program:
BIRKÓZÁS (ExCeL) – 2
9:30 ó: férfiak, szabadfogás, 66 kg és 96 kg, előcsatározások a döntőig 
13:45 ó: férfiak, szabadfogás, 66 kg és 96 kg, vigaszág, bronzmérkőzés
15:03 ó: FÉRFIAK, SZABADFOGÁS, 66 KG, DÖNTŐ
15:48 ó: FÉRFIAK, SZABADFOGÁS, 96 KG, DÖNTŐ

RÖPLABDA (Earls Court) – 1
férfiak:
bronzmérkőzés:
10:30 ó: Bulgária-Olaszország
DÖNTŐ:
14 ó: OROSZORSZÁG-BRAZÍLIA

KOSÁRLABDA (North Greenwich csarnok) – 1
férfiak:
bronzmérkőzés:
12 ó: Oroszország-Argentína
DÖNTŐ:
16 ó: SPANYOLORSZÁG-EGYESÜLT ÁLLAMOK

ÖKÖLVÍVÁS (ExCeL) – 5
14:30 ó: FÉRFI 52 KG, DÖNTŐ
14:45 ó: FÉRFI 60 KG, DÖNTŐ
15:15 ó: FÉRFI 69 KG, DÖNTŐ
15:45 ó: FÉRFI 81 KG, DÖNTŐ
16:15 ó: FÉRFI PLUSZ 91 KG, DÖNTŐ

RITMIKUS GIMNASZTIKA (Wembley Aréna) – 1
14:30 ó: KÉZISZERCSAPAT DÖNTŐ 

ZÁRÓÜNNEPSÉG (Olimpiai Stadion)
22 ó

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik