Sport

Hátrányból kezdik a kézisek a bronzmeccset

császár (császár gábor, )
császár (császár gábor, )

Bokaszalag-sérülés és egy kisebb törés miatt Császár Gábor nem léphet pályára a horvátok elleni kézis bronzmeccsen, másfél hónap kihagyás vár rá.

A svédek ellen egy góllal elveszített férfikézilabda olimpiai elődöntő során a Mocsai Lajos irányította csapat egyik kulcsembere, Császár Gábor megsérült, és mint ahogy az a Sport24 korábban megírta, kérdésessé vált a játéka a horvátok elleni bronzmérkőzésen.

Ahogy dr. Balogh Péter, a londoni magyar egészségügyi stáb vezetője délelőtt elmondta, Császár Gábor sérülése a rosszabb fajtából való.

„Le kell mondania arról, hogy vasárnap a horvátok elleni bronzmérkőzés résztvevője lehessen…Szalagsérülést szenvedett ezen kívül egy apró törést is kimutatott a diagnózis, előbbi okozza a nagyobb gondot. Rögzítőkötést kapott és hogy a sérült lábát a legkevésbé terhelje, mankót. …Azt tanácsoltuk neki, hogy a lehető legkevesebbet sétáljon és tartózkodjon még a sérült lábának a lógatásától is. Meglátásom szerint teljes gyógyulása legkevesebb 5-6 hetet vesz majd igénybe. Mindenesetre a fizioterápiás kezelését már pénteken este el tudtuk kezdeni” – mondta Balogh doktor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik