A férfi-kézilabdázóknak még soha nem sikerült olimpiai dobogóra állniuk, így ha Mocsai Lajos csapata legyőzi pénteki riválisát, sporttörténelmi tettet hajt végre. A magyar együttes a negyeddöntőben kétszeri hosszabbítás után verte a legutóbbi ezüstérmes izlandiakat, míg a svédek az Európa-bajnoki címvédő dánokat győzték le két góllal. Mindkét gárda elődöntőbe jutása meglepetésnek nevezhető.
Hatos Gábor – a kétfős magyar szabadfogású csapat első londoni fellépője – harmadik olimpiájára jutott ki, mégis csak a másodikon szerepelhet, mivel Pekingben sérülés miatt vissza kellett lépnie. A szombathelyi birkózó az utóbbi években stabilan jól teljesít a nagy versenyeken, az idei és a tavalyi Európa-bajnokságon, illetve a 2010-es világbajnokságon is bronzéremig jutott, s most sem lenne váratlan tőle egy dobogót érő szereplés.
Eton Dorneyban pénteken még nem folytatódhat a magyar kajakosok londoni sikersorozata, mivel a 200 méteres számokban egyelőre csak az elő- és középfutamokat bonyolítják le. Vízre száll egyesben Douchev-Janics Natasa, Vajda Attila és Dudás Miklós. Janics csütörtökön ezüstérmet szerzett Kovács Katalinnal a párosok 500 méteres versenyében.
A nap során még a 25 km-en vb-bronzérmes Gercsák Csaba a férfi nyíltvízi úszók 10 km-es számában rajtol, míg a férfi vízilabda-válogatott az ausztrálokkal mérkőzik az 5-8. helyért kiírt meccsen.
Az olimpia programja, augusztus 10, péntek |
17 számban avatnak bajnokot. BIRKÓZÁS (ExCeL) – 2 díjkiosztó KAJAK-KENU (Eton Dorney Buckinghamshire) KÉZILABDA (Kosárlabdacsarnok) férfi elődöntő: HOSSZÚTÁVÚSZÁS (Hyde Park) – 1 díjkiosztó,13 ó: férfi 10 km – GERCSÁK CSABA VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok) férfiak, az 5-8 helyért: 19:30 ó: MAGYARORSZÁG-Ausztrália ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion) – 6 díjkiosztó GYEPLABDA (Riverbank Aréna) – 1díjkiosztó nők: döntő: 21 ó: Hollandia-Argentína KERÉKPÁR – BMX (BMX-pálya) – 2 díjkiosztó 17:30 ó: NŐI DÖNTŐ 17:40 ó: FÉRFI DÖNTŐ KOSÁRLABDA (North Greenwich csarnok) férfiak, elődöntő: LABDARÚGÁS (Cardiff) MŰUGRÁS (Vizesközpont) 20 ó: férfi toronyugrás, selejtező MŰÚSZÁS (Vizesközpont) – 1 díjkiosztó 16 ó: CSAPATVERSENY, SZABADONVÁLASZTOTT DÖNTŐ ÖKÖLVÍVÁS (ExCeL) RITMIKUS GIMNASZTIKA (Wembley Aréna) 13 ó: egyéni összetett, selejtező RÖPLABDA (Earls Court) férfi elődöntő: 16 ó: Bulgária-Oroszország 20:30 ó: Brazília-Olaszország TEKVONDO (ExCeL) – 2 díjkiosztó VITORLÁZÁS (Weymouth és Portland, Dorset) – 2 díjkiosztó |