Az egykori katona, jelenlegi harcművészoktató, az 54 éves Mark Worsfold a férfiak országúti mezőnyversenyét tekintette meg a helyszínen, Redhouse Parkban, Leatherheadnél.
A rend brit őrei „aggodalmat keltőnek” találták a marcona kinézetű, a versenyt rezzenéstelen arckifejezéssel néző Worsfoldot, akit bilincsben vittek el a helyszínről.
Nemsokára azonban nem győztek bocsánatot kérni, mert kiderült, a mozdulatlan arcot a Parkinson-kór okozta, ami kóros izommerevséggel jár.
„Mr. Worsfold túlságosan közel tartózkodott egy tüntető csoporthoz, és öltözködése, illetve kisugárzása miatt úgy ítéltük meg, hogy esetleg veszélyes lehet, ezért eltávávolítottuk a helyszínről” – mondta a surrey-i rendőrség illetékese.
A pórul járt britnek megmagyarázták, hogy miért kezelték így az ügyet, és minden további következmény nélkül elengedték.
Worsfold, aki 2011-ben Afrikában felmászott a Kilimandzsáróra egy orrszarvúvédelmi program keretében, először úgy ítélte meg hogy ezt „csinálhatták volna jobban”.
Később azonban levelet írt a surrey-i őrsre, amelyben megdicsérte őket, hogy szabályszerűen, érthetó módon cselekedtek, és a félreértés kiderülése után illendően megkövették őt.

