Robert Harting (robert harting)
Sport

Győzelme után csövezett az olimpiai bajnok

A londoni gyorsvasúton volt kénytelen aludni Robert Harting, a férfi diszkoszvetés német olimpiai bajnoka.

Amint arról mi is írtunk, Robert Harting nyerte a férfiak diszkoszvető számát a londoni olimpián. A győztes interjúk, a doppingvizsgálat, majd a kötelező sajtótájékoztató után aztán mintegy 40 német szurkolóval ünneplésbe kezdett, a tivornya pedig reggelig tartott – az este aztán a vártnál jóval hosszabbra nyúlt.

A 27 éves atléta twitter bejegyzésében azt írta, hogy kedd éjjel kirabolták az ünneplés alatt, és elvitték az akkreditációs kártyáját is, enélkül viszont nem jutott vissza az olimpiai faluba. Harting azt írta, hogy az éjszakai bulit követően egy gyorsvasút ülésén aludt egy órát.

Német híradások szerint csak reggel 8-kor került ágyba. A német csapatnál bevett szokás, hogy a győzelem másnapján reggel kilenckor is tartanak egy sajtótájékoztatót, Harting esetében azonban ezúttal eltekintettek ettől, csak délután van jelenése a média előtt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.