Sport

A spanyolok ellen játszanak Nagy Lászlóék

Fontos mérkőzés vár a magyar férfi kézilabda-válogatottra, amely negyedik csoportmeccsén a spanyol csapattal játszik a londoni olimpián.

Az összecsapásnak külön pikantériát ad Nagy László személye, egy ideig ugyanis úgy tűnt, hogy az elmúlt tíz évben Barcelonában játszó jobb átlövő éppen a spanyol csapatban szerepel majd a játékokon, ám végül a magyar nemzeti csapat mellett döntött.

Mocsai Lajos egy győzelemmel és két vereséggel álló együttese számára persze az eredmény a legfontosabb a szombati ütközetben: győzelemmel óriási lépést tenne a magyar csapat a negyeddöntőbe vezető úton.

A címvédő férfi vízilabda-válogatottra kötelező feladat vár: a csoport leggyengébb együttese, a brit csapat lesz a szombati ellenfele. Kemény Dénes játékosai korábban a szerbektől és a montenegróiaktól kikaptak, a románokat viszont legyőzték, így a negyedik fordulóban 50 százalékosra javíthatják mérlegüket, s – a románok veresége esetén – biztosíthatják helyüket a negyeddöntőben.

A nyolcaddöntő vár a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Káté Gyulára, aki az ökölvívók 64 kg-os kategóriájában a harmadik helyen kiemelt Vincenzo Mangiacapréval meccsel. Az olasszal Káté 1-1-re áll.

Az úszók utolsó napi versenyein a pénteken országos csúcsot elérő férfi 4×100 m-es vegyesváltó lesz már csak érdekelt, és szombaton versenyez majd az egyetlen Londonba jutott magyar triatlonos, Kovács Zsófia is.

Az atlétáknál Hellebrandt Máté a férfi 20 km-es gyaloglásban rajtol, s a hétpróbázók második napi számaiban szerepel majd Farkas Györgyi. Mellettük a férfi 400 méter Európa-bajnoki ezüstérmese, Deák Nagy Marcell lesz még érdekelt az előfutamban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik