Sport

A pici mosolykirálynő megint legyorsult mindenkit

shelly-ann fraser-pryce (shelly-ann fraser-pryce)
shelly-ann fraser-pryce (shelly-ann fraser-pryce)

A nők 100 méteres síkfutó döntőjében a pekingi bajnok jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce megvédte címét.

A brit szuperszombat hangorkánja még szinte el sem csendesedett, amikor az első atlétikai slágerszám, a nők 100 méteres síkfutó döntőjének résztvevői betérdeltek a rajtgépbe.

A forma és az előfutamok alapján a szakemberek kétesélyessé szűkítették a hölgyek sprintjét.

A 2011-es világbajnok amerikai Carmelita Jeter borzasztó végsebességét állították szembe a mindig kislányosan mosolygó pekingi bajnoknő, a mindössze 152 centi “magas” Shelly-Ann Fraser-Pryce villámrajtjával.

A döntőnek volt két “vendége” is, a majd 200-on egymással megküzdő másik amerikai-jamaicai pár, Allyson Felix és Veronica Campbell-Brown révén.

Fraser-Pryce szokásához híven kilőtt a rajtgépből, majd a célig egyre növcekvő kétségbeeséssel menekült Carmelita Jeter elől – és nyert előtte, 3 századdal (10.75), Jeter (10.78) mögött Campbell-Brown érkezett a dobogó harmadik fokára.

Fraser-Pryce először aggódva leste az eredményjelzőt, aztán jöhetett az óriási mosolyparádé.

Eredmény – 100 méteres női síkfutás, döntő
1. Shelly-Ann Fraser-Pryce 10.75 másodperc
2. Carmelita Jeter (amerikai) 10.78 mp
3. Veronica Campbell-Brown 10,81 mp

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik