Sport

Ma három éremesélyesért szoríthatunk

bor barna (bor barna, )
bor barna (bor barna, )

Az Európa-bajnok Pars Krisztián már az atlétikai versenyek első napján, pénteken dobókörbe lép, de Bor Barna cselgáncsozó és Sidi Péter sportlövő is éremért versenyez.

Az atlétika nyitónapján további három magyar lesz érdekelt Pars Krisztiánon kívül, akitől nem titok, a legfényesebb érmet várhatjuk: Kürthy Lajos a súlylökés selejtezőjében, Minczér Albert a 3000 m akadály előfutamában indul, Farkas Györgyire pedig a hétpróbázók első napi négy száma vár.

Pars, a kalapácsvetés egyik legnagyobb favoritja a selejtező B csoportjában, közép-európai idő szerint 13:45 órakor kezdi meg londoni szereplését. Számára a cél egyértelműen az, hogy magabiztosan jusson be a szám vasárnap esti fináléjába.

Pénteken érnek véget a cselgáncsversenyek Londonban. A magyar csapat kiválóan szerepelt eddig, s a jó zárás +100 kilogrammban szereplő Bor Barna feladata lesz. A háromszoros Eb-ezüstérmes dzsúdós a 32 között kezd, méghozzá a holland Luuk Verbij ellen.

Második versenye következik majd Sidi Péternek, aki a 13. hellyel zárt légpuska után ezúttal a kisöbű szabadpuska fekvő számában szerepel. A komáromiak világ- és Európa-bajnok sportolója 10 órakor kezdi meg a 60 lövéses alapversenyt.

Az úszóknál 800 m gyorson Kapás Boglárka döntőzik, az előfutamokban pedig a két vegyesváltó, valamint Dara Eszter (50 m gyors), Kis Gergő és Gyurta Gergely (1500 m gyors) lesz érdekelt.

A pénteki olimpiai program (22 számban osztanak érmeket)
magyar vonatkozású program:
SPORTLÖVÉSZET (Királyi Tüzérségi Laktanya – The Royal Artillery Barracks) – 2
10 ó: férfi kisöbű szabadpuska, alapverseny – SIDI PÉTER
11:30 ó: férfi gyorstüzelő pisztoly, alapverseny, 2. nap 
13 ó: FÉRFI KISÖBŰ SZABADPUSKA, FEKVŐ, DÖNTŐ
15:30 ó: FÉRFI GYORSTÜZELŐ PISZTOLY, DÖNTŐ

CSELGÁNCS (ExCeL) – 2
10:30 ó: férfi +100 kg, előcsatározások a negyeddöntőig – BOR BARNA-Luuk Verbij (holland) (10:44 ó)
11:26 ó, női +78 kg, előcsatározások a negyeddöntőig
15 ó: férfi +100 kg, női +78 kg, vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés
17 ó: NŐI +78 KG, DÖNTŐ
17:10 ó: FÉRFI +100 KG, DÖNTŐ

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion) – 2
délelőtti program:
11 ó: férfisúlylökés, selejtező – KÜRTHY LAJOS
11:05: női hétpróba, 100 m gát – FARKAS GYÖRGYI (1. forduló)
11:25 ó: női hármasugrás, selejtező
11:40 ó: női 100 m, selejtezőfutam
12:15 ó: női hétpróba, magasugrás – FARKAS GYÖRGYI
12:15 ó: férfi 400 m gát, előfutam
12:20 ó: férfikalapácsvetés, selejtező, A csoport
13 ó: női 400 m, előfutam 
13:45 ó: férfikalapácsvetés, selejtező, B csoport – PARS KRISZTIÁN
14 ó: férfi 3000 m akadály, előfutam – MINCZÉR ALBERT (3. futam, 14:30 ó)
esti program:
20 ó: női hétpróba, súlylökés – FARKAS GYÖRGYI
20:05 ó: női 100 m, középfutam
20:10 ó: női diszkosz, selejtező
20:50 ó: férfitávolugrás, selejtező
21:05 ó: férfi 1500 m, előfutam
21:30 ó: FÉRFISÚLYLÖKÉS, DÖNTŐ
21:45 ó: női hétpróba, 200 m – FARKAS GYÖRGYI
22:25 ó: NŐI 10 000 M, DÖNTŐ 

ÚSZÁS (Vizesközpont) – 4
előfutamok:
11 ó: női 50 m gyors – DARA ESZTER (6. futam, 11:12 ó)
11:24: férfi 1500 m gyors, – KIS GERGŐ (2. futam, 11:42 ó), GYURTA GERGELY (3. futam, 11:59 ó)
12:35 ó: női 4×100-as vegyesváltó – MAGYARORSZÁG (1. futam)
12:49 ó: férfi 4×100-as vegyesváltó – MAGYARORSZÁG (2. futam, 12:55 ó)
elődöntők, döntők:
20:30 ó: NŐI 200 M HÁT, DÖNTŐ
20:38 ó: FÉRFI 100 M PILLANGÓ, DÖNTŐ
20:45 ó: NŐI 800 M GYORS, DÖNTŐ
21:09 ó: FÉRFI 50 M GYORS, DÖNTŐ
21:25 ó: női 50 m gyors, elődöntő 

VITORLÁZÁS (Weymouth and Portland, Dorset)
13 ó: férfiak: 49-es, 470-es, Finndingi, Laser (BERECZ ZSOMBOR – 7. és 8. futam 13 ó), Csillaghajó, nők: 470-es, Laser Radial

VÍZILABDA (Vízilabdacsarnok)
nők, 3. forduló:
A csoport:
15:10 ó: SPANYOLORSZÁG-MAGYARORSZÁG
20:40 ó: Kína-Egyesült Államok
B csoport:
16:30 ó: Oroszország-Ausztrália
19:20 ó: Nagy-Britannia – Olaszország

MŰUGRÁS (Vizesközpont)
15:30 ó: női 3 m, selejtező – BARTA NÓRA, GONDOS FLÓRA

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik