Sport

Kikapott a bronzmeccsen a magyar hősnő

Joó Abigél (joó abigél, )
Joó Abigél (joó abigél, )

Joó Abigél porcleválása ellenére is bronzmeccsig vitte a londoni olimpián a női cselgáncsozók 78 kilós mezőnyében. Kikapott, az ötödik lett.

A KSI 78 kilós cselgáncsozójától a Sport24 csapata titkon érmet remél. Joó Abigél áprilisban Európa-bajnoki címet szerzett és erre lehet alapozni, ugyanakkor tudni kell, még csak 21 éves (egész pontosan hétfőn tölti a 22.-et), így nem tartozik a legrutinosabb versenyzők közé – első olimpiája ez.

Ugyanakkor kicsit olyan érzésünk van, mint 1992-ben, amikor a barcelonai olimpián a fiatal “Kovács Atom Anti” robbant be a közvélemény számára szinte ismeretlenül. A szakma ott is tudta, hogy ebből akármi is lehet, csak ott sem csaptak neki reklámot.

Középdöntő:

Na ilyen előzmények után lépett tatamira Abigél a legjobb 16 között. Ellenfele a gaboni Koumba Audrey, aki a 32 között a Burundiból érkezett  Odette Ntahonvukiyet verte sebesen 38 másodperc alatt két wazariért kiérdemelt iponnal.

Éppen ennyit töltött Joó-val is a tatamin. Ennyi kellett ugyanis Abigélnek, hogy eldobja a gabonit és iponnal elküldje zuhanyozni!

Negyeddöntő:

A magyar versenyző az elődöntőbe jutásért az amerikai Harrison Kaylaval folytatta. Annak ellenére, hogy az amerikai világbajnok is volt, Abigél 2010-ben kétszer is megverte. Az USA-ban “dzsudo hercegnőnek” nevezett szőke Kaylat aztán alig egy perccel a mérkőzés megkezdése után elhajította Joó – wazarit kapott érte. Az ellenfelénél majd egy fejjel magasabb magyar lány stabilan állt a lábán folyamatosan kézben tartotta a mérkőzést, ellenfele láthatóan nem sokat tudott kezdeni vele. 2:42-vel a vége előtt megint dobást indított, de a bíztató kísérlet közben kisodródtak, lábához kapott, mintha megsérült volna Abigél. Folytatta ugyan, de nem sokkal később már rendkívül sántikált, és nem tudott lábra állni.

Meg is dobta rögtön az amerikai – yukot kapott érte. Ilyen kegyetlen fájdalmakkal kellett volna kibírnia a hátralévő 2:10 percet, de nem sikerült, az újabb dobás már ippont ért.

Abigél a sérüléséig egyértelműen irányította a meccset, de ekkora fájdalommal nem tudott ellenállást kifejteni

Vigaszág:
A lengyel Daria Pogorzelec ellen kérdéses volt, hogy egyáltalán tudja-e vállalni a küzdelmet Joó, de a találkozó kezdetén megjelent a tatamin a magyar cselgáncsozó.

Hősiesen küzdött, de a lába megakadályozta abban, hogy komoly akciót indítson, vagy egyáltalán kitámasszon a védekezésnél, így nem is csodálhattuk, hogy a bíró figyelmeztette Joót passzivitás miatt.

Közben Pogorzelec egy yukóval vezetést szerzett, ám a magyar az ötperc második felében sokkal jobban állta a rohamokat – gondoljunk csak bele, milyen fájdalmakkal jár minden egyes lépés a porcleválás miatt.

Az utolsó percben megintették Joó Abigélt és Pogorzelecet is, így 2-1-re vezetett a lengyel, amikor már mindenki szinte elkönyvelte a vereséget, a magyar cselgáncsozó vesztett helyzetben egy combdobással eldobta ellenfelét, aki hátára esett, vagyis ipponnal győzött, így a bronzéremért küzdhet.

Döntő:

Ellenfele a bronzmeccsen a francia Audrey Tcheuméo volt, aki 2011-ben világ és Európa-bajnoki címet nyert. A gall hatalmas küzdelemben kapott ki az elődöntőben a világranglista 100. brittől, Gemma Gibbsontól, ráadásul iponnal az aranypontért.

A fináléban Joó hatalmas kínok közepette lépett tatamira. Közel két perce ment már a csata, amikor passzivitás miatt megintették. A magyar lány hősiesen küzdött, az elődöntőhöz hasonlóan ismét feljavult a mérkőzés hajrájában, ám bő egy perccel a vége előtt iponnal a földre került, Techeuméo bronzérmes lett, Joó az ötödik.

Ugyanakkor az élete első olimpiáján szereplő magyar dzsudós az idei olimpia egyik legmeghatóbb menetelését mutatta be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik