Az Európa-bajnok szerbektől elszenvedett vereség után az Eb-2. montenegrói csapattal szemben szállt vízbe az olimpiai címvédő magyar válogatott, amelynek szurkolói parázs hangulatot teremtettek a telt házas Vízilabdacsarnokban.
Néhány kihagyott helyzet után a montenegróiak szerezték az első gólt emberelőnyből, Hosnyánszky szintén fórból válaszolt. Mladan szép és eredményes ejtése után mindkét oldalon kimaradt egy-egy létszámfölényes helyzet, majd a csapatkapitány Biros lövésével szemben volt tehetetlen Scepanovic (2-2).
A második negyed is montenegrói góllal indult, előnyből Varga Dániel egyenlített. Jokic távoli bombájával megint csak az ellenfél vezetett, amely emberelőnyből két góllal elhúzott. Szintén fórból Kásás szépített. A montenegróiak újra értékesítettek egy előnyt, majd egy szépen végigjátszott támadás végén Varga Dániel továbbított a hálóba (5-6).
Az egyenlítés helyett azonban megint az Eb-ezüstérmes ellenfél percei következtek, s a harmadik nyolc perc elején először volt háromgólos a hátrány. Kemény Dénes Szécsi helyett Nagy Viktort küldte be a kapuba, majd Hárai és Steinmetz talált be egyformán előnyből. A montenegróiak is belőttek egy fórt, aztán Biros szépített (8-9).
A záró negyed két büntetővel indult: Janovic és Biros lőtt gólt. A magyar együttes kétszer is támadhatott az egyenlítésért, de megint montenegrói találat következett, amire Hárai válaszolt – úgyszintén előnyből. Kimaradt helyzetek után az utolsó percben Kemény Dénes időt kért, miközben zúgott a Mindent bele! és a Mindenki szurkoljon! Létszámfölényes szituációban azonban Varga Dénes a kapufát találta el. Az utolsó hat másodpercre még a magyaroknál volt a labda, de Varga Dénes kiszorított helyzetből nem tudott gólt lőni (10-11).
Csütörtökön a Kovács István irányította román csapat lesz a magyar válogatott következő ellenfele.
Eredmény, B csoport, 2. forduló
Montenegró-Magyarország 11-10 (2-2, 4-3, 3-3, 2-2)
Vízilabdacsarnok, 5000 néző, vezette: Borrell (spanyol), Flahive (ausztrál)
Magyarország:
Szécsi Zoltán – Kiss Gergely, Madaras Norbert, Hárai Balázs 2, Varga Tamás, Biros Péter 3, Kásás Tamás 1
Csere: Nagy Viktor (kapus), Varga Dénes, Hosnyánszky Norbert 1, Szívós Márton, Varga Dániel 2, Steinmetz Ádám 1
A montenegrói góldobók:
Drasko Brguljan 3, Janovic Mladan 2, Aleksandar Ivovic 2, Predrag Jokic, Boris Zlokovic, Vladimir Gojkovic, Aleksandar Radovic 1-1