Sport

A hollandok sem elégedettek a himnuszukkal

marianne vos (marianne vos)
marianne vos (marianne vos)

A holland himnusz felvételének 90 másodperces részletét még az olimpia előtt megküldték a szervezőbizottságnak. Amikor vasárnap Marianne Vosnak, női kerékpáros mezőnyverseny győztesének átadták az aranyérmet, több holland néző is „szokatlannak és különösnek” találta a nemzeti himnuszt.

A lap által megkérdezett zenetudósok szerint az új hangszerelésben párhuzamosan ötöd- és nyolcadhangok is szerepelnek, ami nem szokásos a klasszikus zenében. Szerintük ezek a popzenére jellemző harmóniai bakik egyértelműen felismerhetők az olimpiai változatban.

A holland nemzeti himnusz, a Wilhelmus az egyik legrégibb a világon, 1574-ben keletkezett, de csak 1932 óta hivatalos himnusz.

A magyar olimpiai csapat vezetése hétfőn kérte a nemzeti himnusz lecserélését a szervezőktől, azután, hogy a kardozó Szilágyi Áron vasárnap szerzett aranyérmét követően a Magyar Olimpiai Bizottság közleménye szerint „a Magyar Himnusz nem megfelelő verziója hangzott el. A szervezőbizottság (LOCOG) ígéretet tett az azonnali intézkedésre és a magyar kérés teljesítésére, a vonatkozó nemzetközi protokoll szabályokkal összhangban.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik