Sport

Ungvári készülhet a döntőre

Ungvári Miklós (ungvári miklós, )
Ungvári Miklós (ungvári miklós, )

Ungvári Miklós remek meneteléssel bejutott a dzsúdosok olimpiai tornájának döntőjébe, így biztosan érmes helyen zár.

Ajmal Fizzada nem nehezítette meg a magyar cselgáncsozó dolgát, ugyanis Ungvárinak – akinek tatamira kellett lépnie ahhoz, hogy bekerüljön a legjobb 32 versenyző közé – alig kellett negyed perc a győzelemhez.

A kék dzsudogiban küzdö magyar ugyanis hamar, 17 másodperc alatt fektette két vállra az afgánt, így ipponnal győzedelmeskedett Ungvári bemutatkozómeccsén.

A 16 közé jutásért a belize-i Eddermys Sanchezt is szélvészgyorsan kétvállra fektette, szó szerint, ugyanis ismét ippongyőzelem kerül Ungvári neve mellé: mindössze 19 másodpercre volt ezúttal szüksége a győzelemhez.

A magyar cselgáncsozó következő ellenfele a szlovén Rok Draksic volt, és ahogy arra számítani lehetett, ez a párharc nem ért véget hamar. Sőt, végigment az ötperc.

Mindkét versenyzőt megintették egyszer, majd egy kisebb szünet következett, ugyanis a szlovén egyik lábra menő akcióját videón visszanézték a bírók, de nem találták szándékosnak a megmozdulást.

Végül Draksic kapott mégegy intést, így egy yukóval vezetett Ungvári, az előnyét pedig meg is őrizte a találkozó végéig, így ott lesz a legjobb nyolc között.

Ungvári szinte lekopírozta a szlovén elleni összecsapást a lengyel Pawel Zagrodnik ellen: túl passzív volt az ellenfél, így két intést is kapott, vagyis ismét egy yukóval nyerte meg a negyeddöntőt a magyar cselgáncsozó, aki így már nagyon közel jár az éremhez, ugyanis az elődöntőben legyőzte a spanyol riválisát is.

Ungvári a kezdés után még nem találta a fogást a Sugoi Uriartén, de egy remek támadás végén pontot szerzett, mivel a bírók yukóval díajzták a dobását. Ez elég is volt a magyar cselgáncsozónak, aki parádésan védte ki ellenfele próbálkozásait, így Ungvári Miklós döntőbe jutott a 66 kilogrammosok között, ahol a grúz Lasha Shavdatuashvili lesz az ellenfele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik