A londoni olimpiai játékokon 204 országból több mint tízezer sportoló vesz részt, többségük kisebb szponzori pénzekből, ösztöndíjból illetve részmunkaidős állásokból szedik össze a megélhetéshez és a felkészüléshez szükséges összeget.
A Forbes listája nem róluk szól: a 20 legtöbb pénzt kereső versenyzőt gyűjtötték össze. Ehhez a 2011. július és 2012. július közötti keresetet vették alapul. Az összeállítást a tenisz és a kosárlabda sztárjai uralják. Egyedül a jamaicai sprinter Usain Boltnak sikerült beküzdenie magát más sportágból.
A legjobb partinak Roger Federer számít, 54,3 millió dolláros (csaknem 12 és fél milliárd forint) egyéves bevételével. Ez azt jelenti, hogy a klasszis egy év alatt a több mint a kétszeresét tette zsebre a magyar ötöslottó rekordnyereményének. A Pekingben párosban olimpiai aranyat szerző teniszező idén hetedik alkalommal nyerte meg a wimbledoni tenisztornát (összesen a a 17. Grand Slam viadalt), ezzel visszatornázta magát a világranglista élére.
Őt két kosaras követi: LeBron James (53 millió) és Kobe Bryant (52,3 millió) . A negyedik helyen a hölgyek közt elsőként Marija Sarapova szerepel. Ő csupán feleannyit keresett, mint Federer.
Összehasonlításképp érdemes megemlíteni, hogy a 14-szeres olimpia bajnok Michael Phelps közelébe se került az első húsznak „szerény” 7 millió dollárral.
A 20 legjobban kereső olimpikon |
1. Roger Federer (54.3 millió dollár) -tenisz 2. LeBron James (53 millió dollár) – kosárlabda 3. Kobe Bryant (52.3 millió dollár) – kosárlabda 4. Marija Sarapova (27.1 millió dollár) – tenisz 5. Kevin Durant (25.5 millió dollár) – kosárlabda 6. Carmelo Anthony (22.9 millió dollár) – kosárlabda 7. Usain Bolt (20.3 millió dollár) – atlétika 8. Novak Djokovic (19.8 millió dollár) – tenisz 9. Chris Paul (19.2 millió dollár) – kosárlabda 10. Li Na (18.4 millió dollár) – tenisz 11. Deron Williams (18.2 millió dollár) – kosárlabda 12. Pau Gasol (17.2 millió dollár) – kosárlabda 13. Serena Williams (16.3 millió dollár) – tenisz 14. Caroline Wozniacki (13.7 millió dollár) – tenisz 15. Tony Parker (13.1 millió dollár) – kosárlabda 16. Andy Murray (12 millió dollár) – tenisz 17. Manu Ginobili (11.5 millió dollár) – kosárlabda 18. Andre Iguodala (11.4 millió dollár) – kosárlabda 19. Tyson Chandler (11.0 millió dollár) – kosárlabda 20. Marc Gasol (10.9 millió dollár) – kosárlabda |