Sport

Merészek a magyar lányok: az érem a cél Londonban

A magyar férfiegyüttest péntek estére várják, a női vízilabda-válogatott viszont már ebédidőben megérkezett a brit fővárosba, ahol hétfőn kezdődik a nyolccsapatos hölgytorna.

Merész András szövetségi kapitány az elszállásolás perceiben nyilatkozva arról beszélt, hogy a lányok háza táján minden rendben, sima volt a út, s az első benyomások kedvezőek.

„Részünkről akár kezdődhet is az olimpia, bár ma még csak pihenő szerepel a programban, az első edzést szombat délelőtt tartom a csapatnak” – mondta a szakvezető, aki sikeresnek minősítette a nyolchetes felkészülést. Ez alatt Drávucz Ritáék mind a három londoni csoportellenféllel találkoztak, s a mérleg összességében kedvező, hiszen a kínaiakat háromszor is, a spanyolokat pedig egyszer legyőzték, ugyanakkor az Egyesült Államok legjobbjaival szemben az odakint játszott mind a négy mérkőzést elveszítették. Az amerikaiak amúgy a londoni olimpia tán legfőbb favoritjai is, akik az elmúlt három nyári játékokon mindig dobogóra állhattak, igaz, az arany eddig még egyszer sem jött össze nekik.

A női vízilabda 2000-ben, Sydneyben szerepelt először ötkarikás tornán. A gyengébb nem reprezentánsainak London előtti három viadalán három különböző győztest avattak, először Ausztrália nyert, négy esztendővel később, Athénban Olaszország, 2008-ban, Pekingben pedig Hollandia diadalmaskodott.

A magyar válogatott Sydneybe nem jutott ki, míg nyolc éve a 6., négy esztendeje pedig a 4. volt. Most, a brit fővárosban Merész András együttese medált akar szerezni, a csapatkapitány Drávucz az indulás előtt leszögezte: ők bizony az aranyéremért jönnek Londonba.

A csúcsra éréshez vezető út első felvonása hétfőn lesz, amikor éppen az Egyesült Államok csapatával csapnak össze a magyarok, köztük a már olimpián is járt két alapember, a világ- és Európa-bajnok Drávucz Rita és a vb-aranyérmes, háromszoros Eb-harmadik Takács Orsolya. A többiek ötkarikás újoncként igyekeznek hozzátenni a csapat teljesítményéhez, ami a magyar remények szerint elég lehet a medálhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik