Sport

London harmadik olimpiája következik

olimpia-2012 (olimpia london, )
olimpia-2012 (olimpia london, )

A nyári ötkarikás játékok történetében egyedüli csúcstartóvá lépett elő London azzal, hogy harmadszor lett házigazdája olimpiának.

A brit főváros a 2012-es – a péntektől augusztus 12-ig tartó, sorszáma szerint XXX. – sportolói csúcstalálkozó előtt először 1908-ban, majd 1948-ban fogadhatta a világ legkiválóbb versenyzőit.

Száznégy esztendeje a negyedik olimpiának adott otthont London, jóllehet eredetileg nem is ő lett volna a házigazda, hanem Róma. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az örök városra bízta az 1908-as rendező szerepét, csakhogy a természet közbeszólt: a társadalmi bajokat, így a súlyos gazdasági nehézségeket tetézve a Vezúv 1906 áprilisában kitört, a vulkán hatalmas pusztításokat végzett Nápolyban és környékén, a játékok lebonyolítására szánt pénzeket az olaszok inkább az újjáépítésre fordították, Róma helyébe pedig London lépett.

Az olimpia megnyitóját a 68 ezer embert befogadó White City Stadiumban tartották. A játékokat személyesen VII. Edward, a vívást magas szinten művelő uralkodó nyitotta meg, s a ceremónián 22 ország képviselői – először a sporthistóriában – nemzeti lobogójukkal együtt vonultak fel. A hivatalos NOB-adatok szerint összesen 2035 versenyző próbált szerencsét 22 sportágban, együttesen pedig 110 versenyszámban. A legeredményesebbek a britek lettek, akik 145 medált – 56 aranyat, 51 ezüstöt és 38 bronzot – tartottak otthon. A 63 sportolót felvonultató Magyarország az éremtáblán 9 medállal (3, 4, 2) a hatodik helyen végzett.

Az 1948-as, XIV. nyári olimpiát is “megörökölte” London, amennyiben eredendően az 1944-est kapta, csakhogy az – akárcsak az 1940-es – a második világháború miatt elmaradt. A világégés azonban rányomta bélyegét a második ottani ötkarikás játékokra, amelyek gyakorlatilag még a romeltakarítással, a légi bombázások nyomainak eltüntetésével párhuzamosan zajlottak.

Olimpiai falu hiányában kaszárnyákban, diákkollégiumokban helyezték el a versenyzőket, akik – a vendéglátók reprezentánsaival együtt – 4104-en voltak és 59 országot képviseltek. A megnyitó ezúttal is “fenséges” volt: a Wembley Stadionban csaknem 90 ezer néző előtt VI. György király adott jelet a küzdelmek elkezdésére. 1948-ban 18 sportág 136 versenyszámában hirdettek végeredményt, a legszorgosabb medálgyűjtőnek az Egyesült Államok bizonyult (38, 27, 20), a 128 versenyző képviselte Magyarország – a tabella ötödik helyét elfoglalva – 10 arannyal, 5 ezüsttel és 13 bronzzal gazdagodott a 64 évvel ezelőtti eseményen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik